Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé kívánja nyilvánítani a kormány a ferihegyi táblán, a repülőtér közvetlen szomszédságában lévő területen tervezett ingatlanfejlesztési beruházástírja a Magyar Idők.

A lap értesülése szerint a telken halad majd keresztül a reptéri vasúti kitérő, és építenének itt szállodát, raktárbázist, logisztikai központot, a hatásvizsgálatok szerint összesen 150-200 milliárd forint értékben.

Már elérhető a kormányzati honlapon az a rendelettervezet, amelynek – elfogadása esetén – a Vecsésen megvalósuló ingatlanfejlesztési beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítják.

A rendeletben leírt terület, az úgynevezett ferihegyi tábla jelenleg 26 különböző helyrajzi számon nyilvántartott részből áll, de a tulajdonosok száma ennél is lényegesen nagyobb. A terület hasznosítását mindeddig az hátráltatta, hogy osztatlan közös tulajdon.

A jelentőségét az adja, hogy keresztülhalad rajta a tervezett vasúti hurok, amely összeköti majd a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér utasterminálját a Budapest–Cegléd vasútvonallal, de itt, vagyis a reptér telke és a 4-es fő közlekedési út közti részen valósulhat meg bármilyen, a repülőteret érintő fejlesztés
– tudta meg a lap Tábori Ferenctől, Vecsés alpolgármesterétől.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A ferihegyi tábla jogi helyzetét rendezheti, ha a kormányzat nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja, mert akkor megkezdődhet a kisajátítás – mondta a lapnak települési vezető.

A rendelettervezet hatásvizsgálata szerint a tulajdonosoknak 336,9 millió forintot kell megfizetniük földvédelmi járulékként, ha kiveszik a mezőgazdasági művelésből. Az ingatlanfejlesztés előkészítő szakaszában a földtulajdonosok összesen 346,8 millió forint visszterhes vagyonátruházási illetéket fizettek be a központi költségvetésbe.

Az előzetes kalkulációk szerint a területen 150-200 milliárd forintnyi beruházást lehet megvalósítani, amely több száz új munkahely teremtésével járhat. Tábori Ferenc szerint egyelőre nincsenek kész tervek a ferihegyi tábla hasznosításáról. Az biztos, hogy erre halad majd az említett vasúti fejlesztés, amelynek becsült költsége több tíz milliárd forint. Előzetes elképzelések szerint épülhetne itt hotel, raktárbázis, illetve logisztikai központ – a lap cikke szerint.