2016. június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján is rendkívül vonzó programokkal várja a repülés szerelmeseit a lendületes fejlesztéseknek köszönhetően virágzó Aeropark repülőmúzeum. Idén először történelmi sétarepülésekre is sor kerül, melyek a műemlék 1-es terminálról indulnak, a Goldtimer Alapítvány Li-2 repülőgépével – közölte lapunkkal az Aeropark.

Forrás: LKK | © AIRportal.hu

Forrás: LKK

A program központja a 2-es terminál melletti Aeropark repülőmúzeum lesz, ahol neves magyar kapitányok mutatják be a kivilágított pilótafülkéket és földi kiszolgáló eszközöket.

Lesz mentő-, tűzszerészeti, katasztrófavédelmi bemutató, repülőgép-szimulátor és autózás oldtimer repülőtéri járművekkel.

A gyerekek légiutas-kísérő tanfolyamokon vehetnek részt (17:00, 17:30 és 19:30 kezdettel), a rendezvénysátorban pedig pódiumbeszélgetések, előadások várják az érdeklődőket. A múzeum ajándékboltja és kávézója igazi repülős szuvenírekkel valamint hideg italokkal és meleg ételekkel várja a látogatókat.

Az AMS repülőtéri egészségügyi szolgálat tájékoztatása szerint a szervezők mozgássérültek számára is lehetőséget biztosítanak szombaton délután 4-től este 8-ig, hogy egy speciális Ambulift jármű segítségével feljussanak az Aeropark Tu-154-es repülőgépének fedélzetére.

A nap szenzációja a Goldtimer Alapítvány HA-LIX lajstromjelű, 1949-ben gyártott utasszállító repülőgépe lesz, amellyel Budapest feletti sétarepülésre nyílt lehetőség az este folyamán. Az Aeroparkból az 1-es terminálról induló járatokhoz a BKV Zrt. által felújított, Malév színeket viselő történelmi Ikarus 55 „Faros” veterán autóbusza szállítja az utasokat. A program népszerűségét jelzi, hogy a meghirdetés után minden hely azonnal, elővételben elfogyott.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az előzetes regisztrációhoz kötött autóbuszos reptérlátogatásokra ezen a hétvégén már betelt az összes hely, de későbbi időpontokra még regisztrálhatnak az érdeklődők a http://www.repterlatogatas.hu oldalon, ahol megtalálhatóak a minden pénteken és vasárnap induló egyéni látogatások időpontjai.

A Múzeumok Éjszakáján az Aeropark és a Deák tér között egy repülőtéri nosztalgia autóbuszjárat fog közlekedni, melyet az LKK és a BKV közös értékteremtő projektjeként elkészült Malév-festésű utas beszállító Ikarus 280 csuklós busz fog teljesíteni.

Az autóbusz menetrendje és útvonala:

Indulási időpontok a Deák térről az Aeroparkba: 17:00, 19:00, 21:00, 23:00, 01:00
Indulási időpontok az Aeroparkból a Deák térre: 18:00, 20:00, 22:00, 02:00

Megállóhelyek: Deák tér, Astoria, Kálvin tér, Corvin negyed, Klinikák, Nagyvárad tér, Aeropark (Ferihegy)

Az ingázó autóbuszon a Múzeumok Éjszakája karszalag érvényes, amely a autóbuszon is megvásárolható! A parkolás az Aeropark látogatói számára 2 óra időtartamban ingyenes, de a várható zsúfoltság miatt célszerű autóbusszal érkezni.