A brit hatóságok vizsgálat alá vonták a légitársaságok rejtett díjait, mivel egy parlamenti képviselőnek feltűnt, hogy a Ryanair rendkívül magas összegeket kér el pótdíj gyanánt.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A brit Telegraph cikke szerint Jim Shannon képviselő kérdéssel fordult a parlamenthez, miután kimutatások szerint az európai légitársaságok 13 milliárd font árbevételre tettek szert csak a kiegészítő szolgáltatások és díjak felszámításával a névátírástól kezdve a biztosításokon át a fedélzeti kiszolgálásig.

A kérdésre válaszul Robert Goodwill légiközlekedési miniszter azt mondta, a Polgári Légiközlekedési Hatóság (CAA) vizsgálni fogja a hátrányos szerződési feltételeket ezen a nyáron, a vizsgálat célja pedig, hogy biztosítsák az egyenlő jogokat és kötelezettségeket, és hogy az utasokat ne „büntessék” tisztességtelen szerződéssel.

A hatóság szóvivője a lapnak azt nyilatkozta, hogy a vizsgálatokat még júniusban megkezdik, és azt fogják vizsgálni, hogy a légitársaságoknak mennyire átlátható a kiegészítő szolgáltatásokért, illetve pótdíjként kivethető tarifarendszere, az utas tisztában van-e azzal, hogy miért és mennyit fizet.

A Ryanair mintegy 160 fontért írja át az utas nevét a már lefoglalt repülőjegyen, 45 fontot kér a repülőtéri utasfelvételért és 15 fontot azért, hogy a repülőtéren kinyomtassák a beszállókártyát.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Májusban több mint ötezer elégedetlen Ryanair utas 400 millió fontos bírósági pert indított a diszkont légicég ellen, mondván tisztességtelen rejtett költségeket alkalmaztak velük szemben, és további európai utasok jelentkezését várják.

A Ryanair közleményében úgy reagált, hogy minden egyes pótdíjuk és annak jogalapja szerepel a honlapon és végigkövethető a foglalás során is. Hozzátették, hogy elfogadás előtt külön felhívják a figyelmet arra, hogy ellenőrizzék a beírt adatok helyességét, és 24 órán belül még díjmentesen módosíthatnak.

A lap cikkében foglaltak szerint a légitársaságok által alkalmazott tarifák és pótdíjak eltérőek, egy névátírás az easyJetnél 50, a Flybe-nél 40, a Jet2-nál 35, a Monarchnál pedig 120 fontba kerül.