Elhagyja a Wizz Airt John Stephenson a cég korábbi alelnöke, aki mintegy 10 éve dolgozott a cégnél és a diszkont légitársaság növekedésének egyik legfőbb motorja volt.

John Stephenson 2006-ban csatlakozott a Wizz Airhez, mint kereskedelmi vezérhelyettes 2009. áprilisától a cég alelnökévé lépett elő.

A szakember 2016. augusztus 24-ével távozik a cégtől
végleg a londoni értéktőzsde oldalán közzétett hivatalos közlemény szerint.

Stephenson az év elején betegedett le és került kórházba a cég akkori közleménye szerint a felépülése meg nem határozott idejére háttérbe vonult.

A szakember végleges távozásának okáról nem közöltek részleteket, nem tudni, hogy az összefüggésben van-e korábbi betegségével.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Stephenson betegsége miatti távolléte idejére – 2016. február 1-től – Diederik Pen üzemeltetésért felelős vezérhelyettest és Abrán György kereskedelmi vezérhelyettest a felső vezetői csapat tagjaivá választották és a szakemberek direktben Váradi József vezérigazgatónak jelentenek a Wizz Air akkori közleménye szerint.

Stephensont az easyJet-től igazolta le a Wizz Air, ahol 1997-2006-ig volt felelős a bevételekért, a hálózat fejlesztéséért és később kereskedelmi igazgatóként is dolgozott.

Egy hónapon belül két felső vezető is távozott a Wizz Airtől

Június elején adtuk hírül, hogy elhagyja a Wizz Airt David Morgan kapitány, aki chief flight operation officerként a légitársaság felső vezetésének tagja és a Wizz Air főpilótája volt. Morgan az egyik legnagyobb európai diszkont légitársasághoz, az easyJethez igazolt át iparági források szerint.

Ahogy a légitársaság közleményében írta a szakember munkáját Diederik Pen üzemeltetési igazgató és Szabó Zoltán kapitány vették át addig, amíg végleges utódot nem találnak a helyére.

Az év elején Takács Miklós, bevételek növeléséért felelős igazgató, míg tavaly novemberben Mike Powell pénzügyi igazgató hagyta el a Wizz Airt.