Majdnem egy hónappal a Párizs-Kairó járatot teljesítő Airbus A320-as lezuhanása után az egyiptomi hatóságok megtalálták a gép roncsait a tengerfenéken – jelentette a BBC a hatóságok tájékoztatására hivatkozva. Nem sokkal később megtalálták a hangrögzítőt is.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Közleményükben a szervek úgy fogalmaztak: több nagy roncsdarab helyszínét is sikerült feltérképezni. A szakemberek nem sokkal később megtalálták és kiemelték a tengerből a gép pilótafülkéjében elhangzó beszélgetéseket tároló hangrögzítőt is (CVR), amely ugyan kívülről megsérült, de a memóriakártyája intakt.

A Párizsból Kairóba tartó MS804-es járattal május 19-én szűnt meg a kapcsolat. A SU-GCC lajstromjelű repülőgép 66 emberrel, 56 utassal és 10 fős személyzettel a fedélzetén 23.09 órakor szállt fel Párizsból, és kairói idő szerint 2.45 órakor veszett nyoma. A hadsereg Alexandria városától 290 kilométerre északra találta meg a gép néhány roncsát és holttestek maradványait a Földközi-tengerben.

A szerencsétlenül járt MS804-es járatot repülő A320-as vészhelyzeti helyzetmeghatározó berendezésének (ELT) jeleit június elején fogták be, a keresés ezt követően 5 kilométeres körre szűkült, és több hajó is becsatlakozott, azonban az adatrögzítőket továbbra sem sikerült a felszínre hozni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Legutóbb frissítve: 18:10