A Pratt & Whitney vezérigazgatója, Bob Leduc szerint csupán gyermekbetegség az Airbus A320neóba szerelt PW1100G hajtóművek problémája és teljesítményük megegyezik a korábban ígérttel.

 

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A United Technologies rendezvényén azt mondta, három légitársaság üzemeltet hét repülőt, és nincsenek járatkimaradások, visszafordulások, megszakított felszállások, a megbízhatóság pedig 99,75 százalékos. Megemlítette azt is, hogy különböző GTF variánsok repítik az Embraer E190-E2-t, a Bombardier CSeriest, az MRJ-t, sőt, az MC-21-re is ebből a családból kerül hajtómű. Közölte továbbá, nem kíván sem a Lufthansa, sem a Qatar vezérigazgatójával vitázni.

Az United Technologies vezérigazgatója, Gregory Hayes már kissé árnyaltabban fogalmazott amikor úgy nyilatkozott, hogy vannak a PW1100G-vel kapcsolatos gyermekbetegségek, amelyekről mindenki hallott, de a hajtóművek tudják azt, ami a specifikációban szerepel: 16 százalékkal takarékosabbak, 50 százalékkal jobb a károsanyag-kibocsátásuk, és zajszintjük is 75 százalékkal alacsonyabb, a 99,75 százalékos megbízhatóság pedig szerinte is olyan eredmény, ami bármely frissen szolgálatba állított típus esetében megsüvegelendő teljesítmény.

”A szoftverfrissítést követően 97 százalékkal csökkentek az ilyen jellegű hibák, és ez nem a saját számunk, hanem a légitársaságoké” – tette hozzá a szoftveres problémákkal kapcsolatban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A beszélgetés folyamán még más vezető beosztású személyektől is elhangzott a gyermekbetegség szó, de mindenki azt mondta, hogy a hajtóművek azt tudják, amit a gyártó ígért, csak kicsit túl sok figyelmet kapott az a néhány probléma, ami akadt.

Karácsony előtt pár nappal lehetett olvasni arról, hogy a Pratt & Whitney-nél homok került a gépezetbe, emiatt csak késve tudnak teljesíteni, ami természetesen érintette az A320neo kiszállításait is. Az sem jött túl jól, hogy a Qatar nem tudott megbékélni azzal, hogy indítás után még 3 percig kellett alapjáraton üzemeltetni a hajtóműveket, így végül a véleményét mindig nyíltan megfogalmazó Akbar Al Baker úgy döntött, eláll az első A320neo megvásárlásától. Sőt, a többivel is így fog tenni, ha azok sem érkeznek meg időben, és valószínűleg ekkor már az sem fog segíteni, hogy a Pratt szerint a hajtóművek 99,75 százalékos megbízhatósággal dolgoznak.