A berlini Schönefeld reptér ExpoCenter kiállítási részén múlt héten megjelent „nagyvasak” méretei mellett eltörpült, egyéb tulajdonságai miatt mégis rivalda fénybe került az Airbus THOR.

Fotó: Airbus Group | © AIRportal.hu

Fotó: Airbus Group

A 3D nyomtatás az elmúlt fél évtizedben világhódító körútra indult, így ma már befolyási övezete alól a repülőipar sem képez kivételt – ez a technológia ugyanis részben már most is hozzájárul a repülők gyártási folyamatához.

Mégis, a most hétvégén Berlinben megrendezett ILA repülési expóig (International Aerospace Exhibition and Conference) kellett várnunk, hogy megismerhessük az első, teljes egészében 3D nyomtatott légijárművet, az Airbus színeiben versenyző THOR-t.

Mit tudhatunk az Airbus üdvöskéjéről?

Az interneten fellelhető képek árulkodóak: a THOR egy drón, abból sem a legnagyobb fajta, a 3dprint.com értesülései szerint mindössze 25 kilogramm, (egyéb források már csak 21 kg-ról írnak).

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A légijármű megközelítőleg 50 darab nyomtatott elemből készült, légcsavarjai meghajtásáról elektromotorok gondoskodnak.

A 20 000 eurós előállítási költség láttán pedig néhányan akár játéknak is gondolhatják, holott az Airbus valóban komolyan veszi a 3D nyomtatásban rejlő lehetőségeket, a legújabb szélestörzsű, az A350-es gyártása során is alkalmazzák a technológiát.

A THOR egy mozaikszó: Test of Hig-tech Objectives in Reality, vagyis csúcstechnológiai célok gyakorlati tesztjéről van szó.

A technológiai demonstrátor segítségével az Airbus a 3D nyomtatásban rejlő lehetőségek és veszélyek feltérképezését kezdte meg.

Az eddig megosztott tapasztalatok bizalomgerjesztőek, optimista várakozások szerint a jövőben akár 30-50 százalékkal is könnyebbek lehetnek a légijárművekben felhasznált fémalkatrészek.

Az újszerű gyártási technológia sajátosságának köszönhetően pedig gyakorlatilag nulla gyártási hulladékkal kell számolni – két olyan faktor, ami nagyban befolyásolja a környezeti terhelést, melyek miatt manapság több kritika is érte az egyre növekvő ágazatot.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!