Betiltatná Rákosmente Önkormányzata a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kettes (13L/31R) futópálya észak-nyugati, a kerülethez közelebb eső 13L jelű pályavégének használatát. Az Önkormányzat annak érdekében szervezett aláírásgyűjtést, hogy „a rákoshegyi pályavég (13L) tekintetében gondoskodnak a forgalom teljes tilalmának jogszabályi bevezetéséről”. Erről jelent meg 2016. június 2-án, csütörtökön egy aláírási felhívás a XVII. kerületi önkormányzat honlapján.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Az önkormányzat honlapján közzétett petíció nem részletezi, hogy „csak” az érkező, ami egyébként normál kétpályás üzem mellett viszonylag ritka, vagy a 13L-ről induló forgalom betiltását is követeli-e az önkormányzat.

A petíció nem szól arról sem, hogy a kerülethez közelebbi és hosszabb futópálya másik, 31R jelű végéről felszálló és a részben a kerület felett elhaladó (bár az indulási eljárás szerint a kerületet elkerülő) induló forgalmat is akarja-e korlátozni az önkormányzat.

Az önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozott dokumentum szerint

„A használat során a jogszabályban foglalt korlátozásokat nem tartják be, a repülőtér jogsértő működése miatt sérül Magyarország Alaptörvényének XXI. cikkében foglalt jog az egészséges környezethez.”

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Fizika, aerodinamika és a légiközlekedés biztonsága

Bár a repülőtéren az uralkodó szélirány miatt a leggyakoribb a 31-es irány használata, keleti – dél-keleti szél esetén a repülőtérnek 13-as irány szerint kell használnia a futópályákat (észak-nyugat, azaz Budapest irányából történik a leszállás), hiszen a repülőgépek fel- és leszállása bizonyos erősségű hátszélkomponens esetén nem biztonságos és nem is lehetséges.

Keleti – dél-keleti szél esetén a 13R pályavég az, amely a leszálló forgalom jelentős részét bonyolítja, a 13L, azaz a Rákoshegyhez közelebb eső pályavéget az induló forgalom használja. Forgalmi, időjárási vagy más okok miatt előfordul, hogy egyes repülőgépek nem a 13R, hanem a 13L futópályát használják a leszálláshoz, például ha a repülőgép személyzete kéri a hosszabb futópálya használatának lehetőségét, vagy az időjárási/forgalmi körülmények azt indokolttá teszik.

Komolyabb zajterhelés akkor érheti a kerületet, ha az egyes (13R/31L) futópálya valamilyen oknál fogva kiesik – leggyakrabban ez karbantartás esetén fordul elő – mert ilyenkor a pályazár néhány órás, napos, vagy hosszabb karbantartások idején (mint pl. a hamarosan várható ILS berendezés csere) akár néhány hetes időtartamára csak a kettes (13L/31R) futópályát használhatja a repülőtér érkező és induló forgalma.

A 13L pályavég forgalmának teljes, jogszabályi tilalma – természetesen tiszteletben tartva a kerület politikai vezetésének és a pályavéghez közel, a pályatengely alatt lakók szempontjait –

egyes forgalmi és/vagy időjárási esetekben ez a repülőtér órákra, vagy akár napokra történő teljes bezárásához, a budapesti légiforgalom teljes leállásához és a repülőtér működésének ellehetetlenüléséhez is vezethetne,
ezt feltehetően nem mérlegelte a magát „modern kertvárosként” aposztrofáló önkormányzat a kezdeményezés közzétételekor.

A 17. kerületi önkormányzat honlapján 2016. június 2-án megjelent felhívás szövege és a petíció

Az önkormányzat aláírás gyűjtési felhívása/képernyőmentés. (Forrás: rakosmente.hu) | © AIRportal.hu

Az önkormányzat aláírás gyűjtési felhívása/képernyőmentés.
(Forrás: rakosmente.hu)

A Ferihegyi repülőtér 2-es futópályája 1983-ban a hatályos jogszabályokat sértő közelségben, 1,6 kilométerre épült meg Rákoshegy 100 éve lakott településétől. Rákosmente önkormányzata és a városrész polgárai bevonása nélkül, önkényesen – a 176/1997. (X.11.) kormányrendelet módosítását követően – 2004-ben engedélyezték a 2-es futópálya rákoshegyi pályavégének használatát, veszélyeztetve ezzel Rákosmente lakóinak testi és lelki egészségét. A használat során a jogszabályban foglalt korlátozásokat nem tartják be, a repülőtér jogsértő működése miatt sérül Magyarország Alaptörvényének XXI. cikkében foglalt jog az egészséges környezethez.

Magyarország Alaptörvényének XX. és XXV. cikkeiben foglalt rendelkezése alapján azzal a kéréssel fordulunk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, valamint a Földművelésügyi Minisztériumhoz, hogy haladéktalanul tegyék meg a szükséges intézkedéseket az illetékes környezetvédelmi- és légiközlekedési hatóságok felé, hogy azok ellátva feladatukat, tartassák be a hatályos jogszabályokat, vonatkozó előírásokat, kényszerítsék ki a jogkövető magatartást a repülőtér üzembentartójától.

Kérjük, biztosítsák Rákosmente polgárainak az élhető kertvárosi életteret azáltal, hogy a rákoshegyi pályavég (13L) tekintetében gondoskodnak a forgalom teljes tilalmának jogszabályi bevezetéséről, azaz haladéktalanul állítsák vissza a fenti kormányrendelet hatálybalépését megelőző állapotot, valamint alkossák meg a biztonsági, akadálymentes védőövezet kijelöléséhez szükséges végrehajtási rendeletet.