Megszerezte az amerikai (FAA) és európai (EASA) hatóságok légialkalmassági engedélyét a CFM LEAP-1A hajtóművel szerelt Airbus A320neo, az átadások júliusban, vagy augusztusban, azaz heteken belül megindulhatnak.

CFM LEAP-1A hajtómű. (Forrás: CFM) | © AIRportal.hu

CFM LEAP-1A hajtómű. (Forrás: CFM)

A gyártó lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a tesztpéldányok 350 repülés során ezer repült órát teljesítettek, ezek közül 150 repülést ugyanazzal a géppel teljesítettek. Ezzel szimulálták a légitársasági környezetben való üzemelést, hogy meggyőződjenek a korábban ígért teljesítményadatokról.

A fennmaradó repülőgép/hajtómű variánsokra a következő hónapokban szerezheti meg a gyártó a légialkalmassági engedélyt, ezzel háromezer órára növelve az összesített repült óraszámot.

Az Airbusnak jól jön, hogy a CFM hajtóműves példányokat rövidesen elkezdhetik gyártani és átadni, mivel a Pratt csak a nyáron lesz kész hajtóműve frissítésével. Addig viszont a gépek hajtómű nélkül állnak az Airbus toulouse-i és hamburgi összeszerelő csarnokaiban, az átadások pedig csúsznak. Az eddigi üzemeltetők, a Lufthansa és az indiai IndiGo pedig továbbra is szenved attól, hogy a hajtóműveket indítás után három percig alapjáratok kell üzemeltetni, még gurulni sem szabad velük.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Airbus vezetői a Hamburgban tartott innovációs napon számoltak be arról, hogy a csúszások miatt előrehozzák a későbbre ütemezett ceo típusok gyártását.

A General Electric és a Safran közös vállalkozása, a CFM a konkurens Boeing 737 MAX-hoz és az A320neóhoz is gyárt hajtóművet, az Airbus az 1A, a Boeing az 1B verziót használja. Az amerikaiak ugyanakkor hírek szerint elgondolkoztak azon, hogy a nagyobb, MAX 10-nek hívott típushoz az Airbus által használt egységet alkalmazzák, mert így nagyobb gépet tudnának csinálni az A321neónál.

A CFM LEAP-1B hajtóműve pár héttel ezelőtt kapta meg az FAA és az EASA légialkalmassági engedélyét. A LEAP-1A variáns egy év alatt szerezte meg a szükséges dokumentumokat.

CFM LEAP-1A hajtóművel szerelt Airbus A320neo egyik tesztpéldánya felszállás közben. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

CFM LEAP-1A hajtóművel szerelt Airbus A320neo egyik tesztpéldánya felszállás közben. (Fotó: Airbus)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!