Az alacsony fizetések, és a szakszervezeti háborúk miatt a Lufthansa nem tud elég légiutaskísérőt felvenni, így viszont a növekedési ütemét sem tudja tartani.

Fotó: Lufthansa | © AIRportal.hu

Fotó: Lufthansa

A Bloomberg gazdasági hírügynökség szerint az Eurowings-zel kiegészülve 2800 légiutaskísérőt szeretnének felvenni, hogy el tudják indítani a megfelelő számú, előzetes tervekben rögzített járatot. Május közepéig viszont ennek egyharmadát, ötszáz sztyuvit vettek csak fel, ezzel 28 ezerre növelve az ebben a beosztásban dolgozó emberek számát.

A légitársaság dolgát nehezíti, hogy a német munkanélküliségi ráta rekord alacsonyan van, és az UFO (Unabhängige Flugbegleiter Organisation) szakszervezettel folytatott vita miatt kevés képzett szakembert tudott magához csábítani. Emellett a légitársaság csak rövid időtartamra akar szerződést kötni, hogy alacsonyan tartsa költségeit, és egyes embereket át akarna irányítani a diszkont Eurowings-hez.

Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója a Bloomberg szerint a személyzet hiányát okolta azért, hogy nem tudják a korábban tervezett mértékben növelni a járatszámot. Ezzel a német légitársaság arról a lehetőségről is lecsúszik, hogy az olcsó kerozinárak mellett alacsony üzemelési költséggel tudja üzemeltetni a nyári járatokat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az UFO szakszervezet szóvivője, Nicoley Baublies elmondása szerint a pályázók fele általában szállodákból, éttermekből érkezett, mert jobban prosperáló szakmának tartották a gépen dolgozni, de az utóbbi időben nem jelentkeztek.

A Lufthansa több sztrájk után márciusban állapodott meg az UFO-val, annek keretében 5 százalékkal több munkát vár el a légiutaskísérőktől (ez ezer fő plusz személyzet munkájának felel meg), és néhány félállású dolgozónak teljes állást kínáltak. Ez viszont még mindig nem találkozik a légitársasági igényekkel, ezért elhalasztották a San Jose-i, és Panama City-i járatuk megnyitását.

A Lufthansához belépő új személyzet 1417 eurós fizetést kap a műszakpótlékokat leszámítva, a Bloomberg azonban ehhez hozzátetet, hogy Németországban a minimálbér 1473 euró. A Lufthansa CityLine 36, az Eurowings pedig 24 hónapra írja alá a munkaszerződést, utóbbi cég kétéves opciót biztosít.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!