A balesetet vizsgáló bizottság szerint befogták az EgyptAir gépének jeleit, ezzel 5 kilométeres körre szűkült le a keresés, amelyhez a franciák is csatlakoznak.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Hírügynökségi jelentések szerint sikerült befogni a múlt csütörtökön lezuhant Airbus A320-as vészjelző berendezésének jeleit, ezzel sikerült 5 kilométeres körre leszűkíteni a keresést. A hatóságok a vészhelyzeti helyzetmeghatározó berendezés (ELT) jeleit fogták be, amelyet műholdon keresztül továbbít a rendszer.

A keresésbe a Reuters szerint már ma bekapcsolódik egy francia hajó, amely hajóroncsok felkutatására specializálódott. A hajó tulajdonosával az egyiptomi hatóságok már dolgoztak együtt 2004-ben, amikor a Flash Airlinesnak a Vörös-tengerbe zuhant Sharm-el-Sejk mellett egy 737-es Boeingje. Azt azonban a hatóságok nem veszik biztosra, hogy a francia hajó speciális keresői működőképesek lesznek-e 3000 méter mélyben is.

Safwat Molsem, a légitársaság vezérigazgatója szerdán jelentette be, hogy francia és olasz cégek is bekapcsolódnak a keresésbe, de a hatóságok korábban egy tengeralattjárót is a helyszínre küldtek, hogy a maradványok és az adatrögzítők után kutasson, a keresés egyelőre nem járt sikerrel, a fekete dobozok viszont 30 napig adnak le jelzéseket.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Szakértők szerint az adatrögzítők másodpercenként egy hallható hangjelzést adnak, viszont feltételezhetően olyan mélyen vannak, hogy mikrofonokkal nem hallani a jelzést, mivel azok 2000 méterig hatásosak. A hírügynökség forrásai szerint csak az amerikai haditengerészetnek és egyik beszállítójának van olyan felszerelése, amely a megfelelő frekvenciatartományban tud keresni. A haditengerészetet viszont eddig nem keresték meg.

A balesetet vizsgáló egyiptomi bizottságtól származó információk szerint a gép jó műszaki állapotban volt a felszállás előtt, ezt igazolja a pilóta által aláírt karbantartási jegyzőkönyv is.

A légitársaság MS804-es, Párizs-Kairó járatát teljesítő Airbus A320-as múlt csütörtökre virradó éjjel tűnt el a radarernyőkről. A SU-GCC lajstromjelű repülőgép 66 emberrel, 56 utassal és 10 fős személyzettel a fedélzetén szerdán 23.09 órakor szállt fel Párizsból, és kairói idő szerint 2.45 órakor veszett nyoma. A hadsereg pénteken Alexandria városától 290 kilométerre északra találta meg a gép egyes roncsait és holttestek maradványait a Földközi-tengerben.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!