Az Air France – KLM diszkont légitársasága idén tette be a lábát a rivális Lufthansa második legnagyobb központi repterére, most újabb útvonalak nyílnak és már németországi belföldi útvonalon is repülnek.

A Transavia Boeing 737-800-asa még a régi festéssel. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Transavia Boeing 737-800-asa még a régi festéssel.
(Fotó: AIRportal.hu)

2016. március végén nyitotta meg első „külföldi” bázisát az Air France – KLM diszkont légitársasága a Transavia Münchenben.

A német Lufthansa második legnagyobb központi repteréről a holland (-francia) diszkont 2015. novemberben mindjárt 16 új útvonal indítását jelentette be a nyári menetrendben, gépeik egyebek mellett olasz, spanyol, portugál, horvát, marokkói első sorban turista úti célokra közlekednek, de Brüsszelbe is hetente 12, Koppenhágába pedig heti 4, majd május végétől már 6 járatuk repül.

A cég idén februári közlése szerint a Münchenből elérhető úti céljaik május végén újabb két várossal bővülnek, a portugáliai Lisszabonba hetente négy alkalommal, a spanyolországi Alicante-ba pedig hetente három alkalommal indulnak a cég járatai a müncheni reptérről.

A Transavia szintén május végén indítja az első németországi belföldi járatát München és Berlin között, mindjárt heti 12 alkalommal, mely a hétköznapokon napi kettő, a hétvégi napokon napi egy járat indítását jelenti.
A járatokat a cég Boeing 737-800-as repülőgépe teljesítik majd és az ingázóknak, valamint üzleti utazóknak kedvező menetrenddel, reggel és este repülnek majd.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Transavia a napokban jelentette be a 2016/17-es téli menetrendjében esedékes járatnyitásokat, melynek keretében szeptember végétől már Tel Avivba hetente négyszer, október végétől/novembertől pedig Tenerifére, Fuertaventurára és Gran Canariára hetente 2-2-2 alkalommal repülnek majd a bajor nagyvárosból.

Mattijs Ten Brink, a Transavia vezérigazgatója 2015. végi bejelentése szerint céljuk, hogy az első évben elérjék az egymilliós utasszámot az új bázison.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!