Egy francia és egy olasz céggel is keresteti a múlt csütörtökön lezuhant Párizs-Kairó járatot teljesítő Airbus A320-as fekete dobozait az EgyptAir.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Safwat Molsem, a légitársaság vezérigazgatója a Reuters szerint nem nevezte meg a két céget, annyit árult el róluk, hogy mindkettő tud 3000 méter mély tengerben keresni. A fekete dobozok és a gép ugyanis nagyjából ilyen mélyen van, legalább is ezt sejtik a szakemberek.

Bár a hatóságok korábban egy tengeralattjárót is a helyszínre küldtek, hogy a maradványok és az adatrögzítők után kutasson, a keresés egyelőre nem járt sikerrel, a fekete dobozok viszont 30 napig adnak le jelzéseket.

Szakértők szerint az adatrögzítők másodpercenként egy hallható hangjelzést adnak, viszont feltételezhetően olyan mélyen vannak, hogy mikrofonokkal nem hallani a jelzést, mivel azok 2000 méterig hatásosak. A hírügynökség forrásai szerint csak az amerikai haditengerészetnek és egyik beszállítójának van olyan felszerelése, amely a megfelelő frekvenciatartományban tud keresni. A haditengerészetet viszont eddig nem keresték meg.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A balesetet vizsgáló egyiptomi bizottságtól származó információk szerint a gép jó műszaki állapotban volt a felszállás előtt, ezt igazolja a pilóta által aláírt karbantartási jegyzőkönyv is.

Emellett arról is beszéltek, hogy a gép egy perccel az után tűnt el, hogy belépett az egyiptomi légtérbe és tagadták azokat a görög információkat, amely szerint a gép eltért az útjától az eltűnés előtt.

A törvényszék vezetője azt mondta, összesen 23 zsáknyi emberi maradványt szedtek eddig össze, de egyik sem volt nagyobb egy tenyérnél, ez arra következtet, hogy robbanás történt a fedélzeten, de semmilyen robbanóanyagra utaló nyomot nem találtak, ezért korai lenne azt feltételezni, hogy a gép még a levegőben szétrobbant volna.

Az Airbus szakemberei és francia balesetvizsgálók csütörtökön Kairóba érkeztek, hogy segítsék a kutatást, állításuk szerint az Airbus automatikus üzenetküldő rendszere (ACARS) füstöt érzékelt a kabinban közvetlenül a lezuhanás előtt és erről jelentést is küldött, azt viszont nem tudni (mivel az üzenet ezt nem tartalmazza), hogy mi volt a füst kiváltó oka.

A légitársaság MS804-es, Párizs-Kairó járatát teljesítő Airbus A320-as múlt csütörtökre virradó éjjel tűnt el a radarernyőkről. A SU-GCC lajstromjelű repülőgép 66 emberrel, 56 utassal és 10 fős személyzettel a fedélzetén szerdán 23.09 órakor szállt fel Párizsból, és kairói idő szerint 2.45 órakor veszett nyoma. A hadsereg pénteken Alexandria városától 290 kilométerre északra találta meg a gép egyes roncsait és holttestek maradványait a Földközi-tengerben.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!