Összeütközött egy Airbus és egy Boeing Jakarta egyik repülőterén, a balesetben senki nem sérült meg, és úgy tűnik, az anyagi kár sem jelentős.

Fotó: Twitter | © AIRportal.hu

Fotó: Twitter

A Lion Air tájékoztatása szerint mindkét repülőgép éppen felszálláshoz készülődött a Soekarno-Hatta Nemzetközi Repülőtéren, amikor gurulás közben a szárnyvégeik összeértek. Az egyik gép Balira, a másik a Celevesz szigetére tartott volna. A baleset után az utasokat átszállították egy másik gépre, amellyel folytatták útjukat.

A belföldi járatokat teljesítő Lion Air szóvivője azt mondta, egyelőre vizsgálják a baleset körülményeit.

Egy hónappal ezelőtt Jakarta egy másik repülőterén hasonló baleset történt, akkor a Lion Air egyik leányvállalata, a Batik Air Boeing 737-800-asa megkapta a felszállási engedélyt és elkezdte a nekifutást a Halim Perdanakusuma repülőtér futópályáján, amikor a bal oldali szárnyvégével nekiütközött a Trans Nusa ATR 42-esének.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A pilóta megszakította a felszállást és biztonságosan megálltak. Az ATR-t a baleset idején egy repülőgép-vontató vontatta.

A Trans Nusa ATR 72-600-asa Jakartában a baleset után. Fotó: Twitter | © AIRportal.hu

A Trans Nusa ATR 72-600-asa Jakartában a baleset után. Fotó: Twitter

A szakértők aggódva figyelik Indonézia, és a dél-kelet-ázsiai régió légiforgalmának fejlődését, ugyanis a szakemberek képzése, illetve annak minősége több esetben sem megfelelő. Az elmúlt időszakban több olyan baleset is történt, amely részben a pilóták képzésének hiányossága, illetve túlterheltségük miatt következett be.

Bár halálos áldozatot nem követelt, de 2013-ban szintén a Lion Air egyik gépének kezdő pilótája rosszul mérte fel a futópályát, emiatt a gép ketté tört és a tengerbe futott Balin.

A tajvani Transasia 235-ös járatát teljesítő ATR 72-ese folyóba zuhant tavaly februárban, 48-an életüket vesztették, 15-en túlélték a balesetet. A vizsgálatok szerint a pilóták a rossz helyett a működő hajtóművet állították le.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!