Szezonális bázist nyit a Spanyolországhoz tartozó Palma de Mallocra repülőterén 2017 második negyedévében az easyJet, az angol diszkont légitársaság történetében először repül majd ideiglenes légi bázisról.

A légitársaság honlapján közölte, hogy 2017 tavaszától három repülőgépet állomásoztat a sziget nemzetközi repülőterén nyolc hónapon keresztül. Adataik szerint 1997-óta mintegy 17 millió utast szállították Mallorcára, és csak az elmúlt évben 1,7 millióan repültek az easyJettel a spanyol szigetre, amely az angolok és észak-európaiak körében az egyik legkedveltebb úticél.

Hangsúlyozták, hogy a befektetéssel mintegy 120 pilóta- és légiutaskísérő-állást teremtenek. Terveik szerint az új, barcelonai bázis megnyitásával együtt ebben az évben mintegy 13,6 millió utast szállítanak majd a spanyol útvonalakon, 4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


Hogy a három géppel pontosan mely városokból repülnek majd, egyelőre nem ismert, az easyJet eddig az amszterdami és a nizzai járatot jelentették be.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezzel egyidejűleg az easyJet elérhetővé tette a jövő téli menetrendi foglalásokat, így egészen 2017 február 5-ig lehet jegyeket foglalni a diszkont légicég honlapján.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!