Április 7-én, csütörtök reggel 7.00 órától kezdve valamennyi repülőgép a Budapest Airport 1-es futópályáján száll le és fel mintegy három héten keresztül, miután a repülőtér üzemeltetője egy vadonatúj műszeres leszállító berendezést, ún. ILS-t (Instrumental Landing System) telepít a 2-es futópálya 31R jelű végéhez.

Forrás: Budapest Airport | © AIRportal.hu

Forrás: Budapest Airport

Az új ILS éppen a landoló repülőgépek személyzetét segíti éjszaka vagy rossz látási viszonyok között – pl. sűrű köd esetén – hogy pontosan a futópálya küszöbe után érjenek földet biztonságosan.

A háromhetes pályazár idején elvégzik a szükséges burkolati javításokat, nagyszabású fénytechnikai karbantartást és a lámpacseréket, a nyári időszak előtt megelőzésképpen gyomirtást hajtanak végre a 3,7 kilométer hosszú futópálya környezetében.

A lezárás várhatóan április 29-én, pénteken délután 14.00 óráig tart, ezalatt a pályához kapcsolódó gurulóutak többsége is zárva lesz,
mivel egy sor tervezett karbantartást erre az időszakra ütemeztek a Budapest Airport szakemberei.

A tervek szerint az ürgepopulációt is csökkentik, persze természetbarát módon: a védett állatokat csak élvebefogással, majd egy számukra biztonságosabb nemzeti parkba áttelepítéssel költöztetik el a repülőtérről. Erre a repülés biztonsága miatt van szükség, ugyanis az ürgék a nagytestű ragadozó madarak kedvenc táplálékát képezik, a potenciális repülő-madár ütközések elkerülése érdekében kell őket „kilakoltatni” a repülőtérről.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A repülőtér új, csúcstechnológiás műszeres leszállító rendszere a telepítés után folyamatos biztonsági tesztelés, kalibrálás és hatósági engedélyezési eljárás után leghamarabb nyár közepén állhat üzembe.

A Budapest Airport a repülőtér másik fő irányának számító 13R (ez az 1-es futópálya Pestszentlőrinc felé eső) pályavégéhez tartozó ILS-t is lecseréli az év folyamán.

A jelenleg használt berendezések közel 20 évesek és ebben az iparágban annyira idősnek számítanak, hogy még tartalék alkatrész is alig szerezhető be hozzájuk. Az új rendszer kiépítésének költsége nem kevesebb, mint 465 millió forint.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!