Egy a légitársaság korábbi, ma már retró stílusúnak számító színeibe festett Boeing 747-400-as repülőgép fogja helyettesíteni a Malaysia Airlines Airbus A380-asait azok nagyjavítása alatti időszakban a cég Kuala Lumpur – London Heathrow járatain.

Forrás: Twitter | © AIRportal.hu

Forrás: Twitter

A Malaysia Airlines újra aktív szolgálatba helyezi a forgalomból már korábban kivont és tárolt Boeing 747-es repülőgépét.

Erre azért van szükség, mert a légitársaság összesen hat darab A380-800-asának hamarosan esedékes a nagyjavítása, amely azt jelenti, hogy 2016 év végéig folyamatosan egy darab kétemeletes óriásgéppel kevesebb áll majd a cég rendelkezésére.

A Malaysia Airlines 2012-ben vonta ki a menterend szerinti forgalomból az utolsó Boeing 747-400-as repülőgépét, azonban a 9M-MPP lajstromjelű Jumbot már többször bevetették, amikor valamilyen okból a cég egyik A380-asát helyettesíteni kellett – legutóbb 2014-ben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A 747-est azóta tárolta a légitársaság és most, mielőtt újra forgalomba állítanák, a repülőgép egy kisebb felújításon esik át.

A 747-400-ast a kuala lumpúri székhelyű cég 1970-es években használt piros-fehér színeibe festették.

A repülőgép ebben a „retró festésben” fogja teljesíteni várhatóan 2016 év végéig az A380-as flotta nagyjavításának befejezéséig a légitársaság heathrow-i járatait.

A cég Londonból – Kuala Lumpúrba közlekedő járatai rendszeresen Magyarország felett repülnek el a délutáni órákban, így remélhetőleg az utazómagasságon repülő Boeing 747-est is láthatják majd azok, akik jókor tekintenek fel az égre.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!