Az eredetileg tervezett 2020-as dátumnál hamarabb, már 2019 végén átadhatják első üzemeltetőjének a Boeing 777-9X típusú, új generációs szélestörzsű repülőgép első példányát adta hírül a Flightglobal meg nem nevezett, de a 777X programot közelről ismerő forrásokra hivatkozva. A 2016. január végén szűzrepülését sikeresen teljesítő új generációs hajtóművekkel felszerelt 737 MAX pedig akár fél évvel az eredetileg tervezett dátum előtt átadásra kerülhet az indító légitársaságnak.

A Boeing 2015. augusztus végén jelentette be, hogy véglegesítették a 777-9X konfigurációját és a tervek szerint 2017-ben kezdődik meg az első repülőgép összeszerelése.

A 777-9X esetében a lapnak nyilatkozó források csak néhány hónappal korábbi átadással számolnak, de már ahhoz is jelentős változtatások szükségesek a program ütemtervében, hogy a Boeing 2019. decemberére előre tudja hozni az első repülőgép szolgálatba állítását.

A repülőgép hajtóművei, a General Electric GE9X típusú erőforrások tanúsítási ütemterve lehetővé teszi azt, hogy a repülőgép az eredetileg tervezett időpont előtt elkészüljön – tették hozzá a Flightglobal informátorai.

A Boeing – aki az utóbbi időben inkább a Dreamliner típus sorozatos késései miatt kényszerült magyarázkodásra – cáfolta, hogy lenne egy az eredeteinél optimistább ütemterv a tarsolyukban, csak annyit nyilatkoztak, hogy az eredeti ütemterv szerint időben van a program és nem változott a hivatalos ütemterv. Ennek ellenére a lap szerint az első üzemeltető is még az évtized vége előtti átadásra készül.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Ilyen lesz a Boeing 777-9X

Forrás: Boeing

Nagy a nyomás az amerikai gyártón

A Boeing számára ugyanakkor rendkívül fontos lenne, hogy az új generációs 777-9X mielőbb szolgálatba tudjon állni, mert a gyártónak át kell hidalnia 777-300ER és a 777F áruszállító verzió gyártásának leállása és a 777X család gyártásának felpörgése közötti időszakot.

Mindkét jelenleg gyártott 777 modell értékesítése lelassult az utóbbi időszakban: a Boeing csak 38 darab gépre kapott megrendelést a 2015-ös évben. A 777-300ER megrendelésállománya jelenleg 172, a 777F-é pedig 41 darabon áll. Az amerikai gyártó 2017-től 15%-kal lassítja majd a 777-esek kibocsátási rátáját, amely azt jelenti, hogy havonta hét darab repülőgépet fognak legyártani.

A Boeingnek jelen pillanatban összesen 306 darab 777-8 és 777-9 repülőgépre van megrendelése a légitársaságoktól, ebből a legnagyobb megrendelő, az Emirates egymaga 150 darabos rendelésállománnyal rendelkezik.

A 777-9X székezéstől függően 400-425 utas befogadására lesz képes és listaára 400 millió dollár lesz, míg az egy évvel később elkészülő, rövidebb törzsű 777-8X 350-375 utast tud majd szállítani és 371 millió dolláros listaáron juthatnak hozzá az üzemeltetők. A 777X típus hosszabb törzs mellett hosszabb szárnyakkal fog rendelkezni, melyeknek a végei a földi guruláskor felhajthatók lesznek, a repülőgépnek két 445 kN teljesítményű hajtómű biztosítja majd a szükséges tolóerőt.

Az Airbusnak egyelőre nincs válasza a 400+ fős 777-9X típusra

Mindez azt jelenti, hogy az Airbus-nak is hamarabb kell döntenie az A350-es megnöveléséről, azaz az „A350-1100” néven emlegetett típusról. Az Airbus azt követően kezdte komolyan vizsgálni az XWB további megnyújtásának lehetőségét, miután több légitársaság érdeklődését fejezte ki a most gyártásba került A350-1000-es típusváltozatnál nagyobb befogadóképességű variáns iránt. A 2020-ban forgalomba kerülő 400 üléses, rivális Boeing 777-9-es típusra ugyanis még nincs válasza az európai gyártónak.

Az Airbus mindeddig szkeptikus volt az A350-1000-esnél hosszabb törzsű, 45 üléssel nagyobb befogadóképességű változattal szemben, azonban a február végén megtartott konferencián már úgy nyilatkoztak, hogy lehet megfelelő volumenű piaci érdeklődés a típus iránt. Az Airbus szempontjából azért lehet fantázia a még hosszabb törzsű A350-1100 program beindításában, mert így a típus már közvetlenül versenyezhet a 400 üléses kategóriában a Boeing által jelenleg fejlesztett 777-9-es típussal.

Gyorsul a 737 MAX program is

Repül a Boeing 737 MAX 8! (Fotó: Boeing Company) | © AIRportal.hu

Repül a Boeing 737 MAX 8! (Fotó: Boeing Company)

A 2016. január végén szűzrepülését sikeresen teljesítő új generációs hajtóművekkel felszerelt 737 MAX pedig akár fél évvel az eredetileg tervezett dátum előtt átadásra kerülhet az indító légitársaságnak.

Ez azt jelenti, hogy az első üzemeltető a Southwest Airlines az eredetileg tervezett 2017. harmadik negyedévi átadásánál fél évvel előbb szolgálatba állíthatja az első példányt.

A Wall Street Journal értesülései szerint maga a gyártó jelezte a megrendelőknek, hogy arra készüljenek, hogy hat hónappal előbb vehetik át a megrendelt Boeing 737 MAX gépeket.

Az első 737 MAX december 8-án gördült ki a Boeing rentoni gyárából. A 737 MAX a jelenlegi Next Generation továbbfejlesztett változata, amely egyebek mellett gazdaságosabb CFM Leap 1-B hajtóműveket és új, kettős tollazatú szárnyvégeket (wingleteket) kap a költséghatékonyabb üzemelés érdekében.

A Boeing számításai szerint az új modell 20 százalékkal kevesebb kerozinnal is beéri az első NG-khez képest, a mostani, wingletekkel felszerelt NG széria gépeihez képest pedig 14%-kal fogyaszt kevesebbet. A repülőgép székenkénti üzemelési költsége 8 százalékkal alacsonyabb lesz, mint versenytársának, az Airbus A320neónak.

A MAX-okra eddig összesen 3072 rendelés érkezett, az A320 neókból viszont az Airbus eddig 4400-at adott el, és az első gépet már átadták üzemeltetésre a Lufthansának.

Ajánló Kipróbáltuk a Lufthansa első A320neo repülőgépét

2016. február 12-én pénteken Hamburgban adta át ünnepélyesen az Airbus a Lufthansa az első új generációs hajtóművekkel felszerelt A320neo repülőgépét. Az átadó ünnepséget követően Hamburgból Frankfurtba repültünk a vadonatúj A320neo fedélzetén. Részletek…

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!