CímlapLégiközlekedési hírek, cikkek  Erős forgalommal zárta a februárt a Debrecen Airport

Erős forgalommal zárta a februárt a Debrecen Airport

Szerző: AIRportal.hu | Dátum: 2016.03.03. 07:22


2016. februárban 118%-kal többen, mintegy 17787-an vették igénybe Magyarország második és egyben a régió egyik legdinamikusabban fejlődő repülőterét, a Debrecen Airportot.

"A Debrecen Airport utasforgalmának szignifikáns növekedése februárban is folytatódott sőt a januárit is sikerült túlszárnyalnunk ez egyértelműen a stratégiai partnerünknek, a Wizzairnek köszönhető. 2015 decembere óta már Európa hat gazdasági és turisztikai szempontból is rendkívül fontos régiójával van közvetlen légi összeköttetése a cívis városnak." - jelentette ki Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója.

"Az új járatoknak köszönhetően idei évben robusztus turistaforgalom növekedést prognosztizálunk Debrecenben ill. a kelet-magyarországi régiókban. A külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák száma pedig a magyarországi nagyvárosok között Debrecenben nőtt már 2015-ben is a legjobban." - tette hozzá az igazgató.

Az idei évben tovább bővül a menetrend szerinti járatok száma a Debrecen Airportról hiszen 2016. április 11-től a Lufthansa City Line is járatot indít Debrecenbe Münchenből heti 3 alkalommal.

Forrás: Lufthansa | © AIRportal.hu
Forrás: Lufthansa

A nyári szezonban pedig charterjáratok állnak az utasaink rendelkezésére és elrepülhetünk Törökországba, Bulgáriába és három görög szigetre, Krétára. Korfura és Zakyntosra ill. Erfurtból, Lipcséből és Drezdából is érkeznek turisták charterjáratokkal Debrecenbe és a régióba.
follow us in feedly

Vissza a Vidéki repterek: Debrecen, Sármellék, Pér rovathoz

  Oda-vissza        Egyirányú

Honnan

BudapestBécs

Hova

LondonPárizsBarcelona

Odaút

Visszaút

Felnőtt

Gyerek

Csecsemő

+/- 3 nap

Business

Repülőjegy keresés
Hirdetés

Hozzászólás Szerző: Tibi | Dátum: 2016.03.03. 10:15 | Re: Erős forgalommal zárta a februárt a Debrecen Airport


17787fő 142 le és felszállás a WIZZ-zel ( 1-2 " eltévedt " gép és kisgép nem sokat oszt-szoroz ).

Gyors számítással 125utas gépenként ami 69.5% LF februárra, összehasonlítva a januári 60% LF-ral nagyon szép eredmény. :)

BVA nagyon beindult 85% körül megy és a többi desztináció ( BGY, CRL ) is növekedett igaz csak kis mértékben , LTN és EIN pedig stabilan OK. MMX viszont továbbra is csak 30% körül.
Várom a pontosabb LF adatokat ha van valakinek :)
Tibi
Új felhasználó
Új felhasználó
 
Hozzászólások: 5

Hozzászólás Szerző: sziszka1 | Dátum: 2016.03.03. 10:33 | Re: Erős forgalommal zárta a februárt a Debrecen Airport


Tibi írta:Gyors számítással 125utas gépenként ami 69.5% LF februárra, összehasonlítva a januári 60% LF-ral nagyon szép eredmény.


Amit Te kiszámoltál az átlagos utaslétszám gépenként és nem LF! Kivéve, ha csak A320-as wizz volt, ugyanúgy székezve! Ez esetben helyes az adat!

LF-et úgy számold ki, hogy mennyi volt az üléshelykapacitás (gépenként hány üléshely állt rendelkezésre) és innen számolj LF százalékot!
sziszka1
1000+ hsz.
1000+ hsz.
Avatar
 
Hozzászólások: 1025
Tartózkodási hely: Makó, Budapest

Hozzászólás Szerző: acHeTer | Dátum: 2016.03.03. 20:15 | Re: Erős forgalommal zárta a februárt a Debrecen Airport


Tibi számítása (közel 70%) megállja a helyét, hiszen ő az átlagos gépenkénti töltöttséget számolta, ami a debreceni repülőtér wizzen kívüli forgalmát ismerve egyszerű volt. Mindenképpen előrelépés, hogy a januárhoz képest kevesebb februári járat ellenére is növekedett az utasszám, méghozzá az év egyik legcsendesebb repülési időszakában.

BVA ilyen mértékű növekedésére nem számítottam, kellemes csalódás :) Bár a februári foglalások alapján számolt töltöttségi szinteket nem tudtam végig követni időhiány miatt, a meglévő adataim is Tibit igazolják. LTN & EIN stabilan hozza a megszokott jó teljesítményt, CRL & BGY enyhe javulást mutat, MMX számomra továbbra is fekete ló. Mondjuk 21-én MMX-DEB járaton jövök vissza, annak kivételesen magához képest jól áll a foglalása 70%-on, de inkább csak húsvét előtti hazautazó forgalom lesz az.

Már előre várom márciust, hiszen a járatok számát tekintve 2015-höz képest elvileg itt lesz a legnagyobb növekedés. A tavaly márciusi 32 járathoz képest idén (egy kis előhúsvéti segítséggel ;)) 83 járatot indít a Wizz Air Debrecenből, 159%-kal többet! Úgyhogy szerény számítások szerint is 21-22 ezer utasnak illene megfordulni ebben a hónapban a reptéren.

Kicsit OFF, de ma kérdezték a Ryanairt esetleges debreceni terveiről. Azt nyilatkozták, hogy tárgyalás alatt állnak a reptérrel, 2017 nyarából lehet valami. Ha ez valóban így lesz, a reptér igényfelméréséből és a jelenlegi ismeretekből kiindulva egy dublini és stanstedi járatnyitáson kicsit sem lepődnénk meg.
acHeTer
25-49 hsz.
25-49 hsz.
 
Hozzászólások: 25

Hozzászólás Szerző: SZABLA | Dátum: 2016.03.05. 12:51 | Re: Erős forgalommal zárta a februárt a Debrecen Airport


En is kivancsian varom mi fog tortenni DEBrecenben. a Ryanair sztem is DUB, STNnel fog inditani. az korulbelul mindenhol mukodik. esetleg SXF v MUC(?) :party:
SZABLA
25-49 hsz.
25-49 hsz.
Avatar
 
Hozzászólások: 48

Hozzászólás Szerző: Balint0425 | Dátum: 2016.03.05. 16:24 | Re: Erős forgalommal zárta a februárt a Debrecen Airport


SZABLA írta:sztem is DUB, STNnel fog inditani


Inkább csak DUB lesz mivel a Wizznek van járata Londonba, bár én személy szerint örülnék ha lenne a Wizznek konkurenciája Londonba, mert a Wizz sokszor 60.000Ft-os jegyára nem pont egy fapados ár. Szerintem.

SZABLA írta:esetleg SXF v MUC(?)


MUC járat Lufthansával lesz. SXF-re meg nem hiszem, hogy túl nagy lenne a kihasználtság.
Balint0425
300-499 hsz.
300-499 hsz.
 
Hozzászólások: 440
Tartózkodási hely: Debrecen

Hozzászólás Szerző: acHeTer | Dátum: 2016.03.06. 09:17 | Re: Erős forgalommal zárta a februárt a Debrecen Airport


Balint0425 írta:Inkább csak DUB lesz mivel a Wizznek van járata Londonba

Éppen a londoni piac az, amire konkurencia mellet is gondolkodás nélkül rárepül a Ryanair, még a Wizz által dominált reptereken (akár bázisokon) is. Ilyen például az összes lengyel reptér, de Temesváron is a napi wizz LTN-ra ősszel napi STN-nel válaszolnak az írek. Egyébként a piac szépen kialakítja az erőviszonyokat, mint ahogy a fenti reptereken is megtörtént, hol wizz, hol ryan fölénnyel. Ráadásul a legtöbb esetben az új szereplő (legyen az ryan vagy wizz) nem elszívta a konkurencia londoni utasait, hanem betöltötte a hiányzó szeletet.

Ami Debrecennél érdekes lehet, és erről már korábbi fórumokon volt is szó, hogy a reptér-város-wizz között mintha egy íratlan kölcsönös megállapodás lebegne. Ha ez valóban létezik, akkor STN-t nem fogják engedni, nehogy szegény wizz rózsaszín lelke megsérüljön, ugyanakkor Dublin a kereslet miatt, illetve konkurencia hiányában zöld lámpát kap.

Véleményem szerint DEB téli menetrendjének kihirdetése adhat választ a homályos kérdésekre. Húzza is a Wizz Air, ameddig csak tudja. :D Ha a rosszul teljesítő járatok megmaradnak (főleg MMX-re gondolok), akkor nincs miről beszélni, és a Ryanair jövője is borítékolható Debrecenben. Ne így legyen, hiszen a piaci alapú verseny hiányában a reptér jövőbeli fejlődése is megkérdőjeleződik.

Feltételezve a legjobb forgatókönyvet, én a Ryanair helyében heti 2 DUB + heti 3 vagy 4 STN-nel indítanék.
acHeTer
25-49 hsz.
25-49 hsz.
 
Hozzászólások: 25

Hozzászólás Szerző: seraggi | Dátum: 2016.03.06. 09:35 | Re: Erős forgalommal zárta a februárt a Debrecen Airport


Elvileg ryanairnek pár éve keskeny volt a DEB-i reptér futópályája. Most hirtelen megfelelő lenne? :)

Jó múltkor Kassával volt összevetve DEB. Akkor KSC, most előnyben van, mert Turkish nyit oda járatot IST-ből, és a CSA is kiterjesztette a működését ott. Már nem csak PRG-BTS-KSC-BTS-PRG járat van, hanem közvetlen PRG-KSC, és még egy szöcskejárat PRG-KSC-KBP-KSC-PRG. Illetve az OS is jelen van már régóta Kassán. Plusz Lufthansa kapcsán pedig CLJ jött elő, ott is bővít a Lufi. Heti 14 járat helyett már heti 19 lesz. Munich – Cluj eff 23MAY16 Increase from 14 to 19 weekly

Ha csak szigorúan a jegyárakból indulok ki akkor CRL+MMX-re ráférne még az utas, a rengeteg 2500 HUF-os jegyet elnézve.
seraggi
1000+ hsz.
1000+ hsz.
 
Hozzászólások: 1632
Szólj hozzá az AIRportal.hu híreihez a Facebookon

Vissza: Légiközlekedési hírek, cikkek


Vissza: Vidéki repülőterek hírei, Debrecen, Sármellék, Győr-Pér Airport hírek archívum


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég

Hirdetés