November 1-től új útvonalat indít a Wizz Air Budapest és Szófia között. A magyar és a bolgár főváros közötti járat heti három nap közlekedik majd, a jegyek már elérhetők 39,99 leva/5990 forint (€19.99) kezdőáron – közölte lapunkkal a légitársaság.

Az új útvonalakkal a Wizz Air Budapestről jelenleg 23 ország 48 célállomására, Szófiából pedig 15 ország 29 úti céljára kínál alacsony viteldíjú járatokat.

Ezenkívül, a növekvő utasszám kiszolgálása érdekében a Wizz Air mindkét városban bővíti bázisflottáját. Szófiába márciusban érkezik a hatodik bázisgép, míg

a budapesti flotta a nyár folyamán bővül majd 10 repülőgépre.

Teljes hálózatát tekintve a Wizz Air 22 százalékkal, a 2014-es 15,8 millióról 19,2 millióra növelte utasainak számát 2015-ben. Bulgáriában az utasok száma 2015-ben elérte az 1,36 milliót, Magyarország két bázisrepülőterén, Budapesten és Debrecenben 2,9 millió utas fordult meg.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Szófiából nemrég bejelentett új útvonalak között található Köln, Nápoly, Bari, Genf, München Memmingen, Alicante, Hamburg/Lübeck, Bristol, Oslo és Birmingham. A Budapestről elérhető, nemrég bejelentett útvonalak között található Reykjavík, Glasgow, Liverpool, Ibiza, Karlsruhe/Baden-Baden, Baku és Nizza.

A Wizz Air Airbus A321-es repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Wizz Air Airbus A321-es repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!