Folytatja a Mitsubishi regionális géptípusának, az MRJ-nek a berepülési programját, amelyet meg nem nevezett okokból december végén állítottak le.

A gyártó rövid közleményben tudatta, hogy február elején újra elindítja a programot, miután több változtatást is végrehajtottak a gép törzsén. Ezek – mint írták – elsősorban a törzs és a szárny kapcsolódási pontjainak megerősítését célozták, és a típusengedély megszerzéséhez szorosan nem kapcsolódtak. A januári hírlevelükben annyi szerepel még, hogy a gép túlterheléstűrését javították.

A Mitsubishi emellett frissítette a többi közt a repülésirányító és hajtóműkezelő szoftvereket is.

A módosítás után január közepén a típus indító légitársasága, az All Nippon Airways (ANA) szakemberei is átnézték a gépet és jóváhagyták a végrehajtott módosításokat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az MRJ szűzfelszállása Nagojában. (Fotó: Mitsubishi Aircraft Corporation)] | © AIRportal.hu

Az MRJ szűzfelszállása Nagojában. (Fotó: Mitsubishi Aircraft Corporation)]


A decemberi leállás már a negyedik csúszás a gép fejlesztésének történetében. A szűzfelszállást először 2012 második negyedévére időzítették, majd a dátumot először 2013-ra, majd később 2014 tavaszára módosították a hajtóművek beszerzési nehézségei miatt. Szintén a hajtóművek, illetve egyéb alkatrészek beszerzése miatt csúszott meg harmadszor is a program 2013-ban.

Az első tervek szerint az első gép az All Nippon Airways színeiben 2014 első negyedévében állt volna forgalomba, a legutóbbi tervek szerint ez 2017 második negyedévénél korábban nem fog megtörténni.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!