Szaloniki – Budapest járatot nyit az Ellinair görög légitársaság a nyári időszakban. A járatok hetente egy alkalommal közlekednek majd vasárnaponként. Egy útra már 100 eurós ár körül foglalhatók jegyek a légitársaság honlapján és az AIRportal.hu repülőjegy keresőjében is.

 | © AIRportal.hu

Forrás: Ellinair | © AIRportal.hu

Forrás: Ellinair

Közvetlen Szaloniki – Budapest járatot nyit az Ellinair légitársaság 2016. június 19. és augusztus 28. között. A járatok hetente egy alkalommal, vasárnaponként érkeznek Budapestre.

A járatokat a légitársaság 148 turista osztályú üléssel berendezett Boeing 737-300-as repülőgépei teljesítik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A közzétett menetrend szerint az EL162-es számú járat helyi idő szerint 12:15-kor indul Szalonikiből (SKG) és 12:45-kor száll majd le Budapesten. A légitársaság gépei 1 órás fordulóidőt követően, EL163-as járatszámmal 13:45-kor szállnak fel Ferihegyről és 16:25-kor érkeznek meg Szalonikibe.

A járaton elérhető helyekre részben az utazási irodák kínálnak jegyeket charter alapon, azonban az ülőhelyek egy részére az internetes repülőjegy-keresőkben lehet foglalni. Egy júniusi dátumokra végzett próba-foglalás esetén oda-vissza útra 62.500 forintos áron kaptunk repülőjegy-találatot egy Budapest – Szaloniki (SKG) – Budapest járatra, a „Hahn Air” repülőjegy disztribútor hálózat neve alatt.

A Budapest – Szaloniki viszonylatot a Wizz Air is repüli, a nyári menetrendben hetente két alkalommal, szerdánként és vasárnaponként közlekednek a diszkont légitársaság Airbus repülőgépei.

Kis görög légitársaság, erős turisztikai háttérrel

Az Ellinair légitársaságot 2013. februárjában alapította az első sorban ingatlanfejlesztéssel, üzemeltetéssel, turisztikai szolgáltatásokkal és hotel üzemeltetéssel foglalkozó, Boris Mouzenidis üzletemberhez kötődő holdingcég, a Mouzenidis Group.

Az Ellinair flottájában mindössze hat darab repülőgép teljesít szolgálatot. A légitársaság legnagyobb befogadó képességű repülőgépe az Airbus A319-es, amelyből jelenleg egy darabbal rendelkeznek, de nyárra várhatóan két 148 fősre beszékezett példány is repül majd a flottában. A cég továbbá két darab, 96 utas szállítására berendezett AVRO 146-RJ85 repülőgépet üzemeltet.

A tervek szerint a budapesti járatot a két litván lajstromjelű (LY-GGC & LY-LGC) Boeing 737-300-as repülőgépével teljesíti majd a légitársaság. A Boeingeket az Ellinair egy repülőgép-bérbeadásra szakosodott cégtől, személyzettel együtt, úgynevezett ACMI megállapodás keretében bérli a légitársaság. A repülőgépek kora 26 és 27 év.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!