Három Airbus A380-ast vesz japán legnagyobb légitársasága, az All Nippon Airways. A gépek 2018-ban már szolgálatba állhatnak, ugyanis azok szinte készen vannak: a Skymark át nem vett A380-asainak egy része kerül az ANA-hoz.

A Reuters hírügynökség szerint a japánok listaáron 1,25 milliárd dollárt fizetnek a három gépért, amelyeket egyebek mellett Hawaira közlekedtethetnek. Ezzel újra lesz Airbus az ANA jelenleg csak Boeingekből álló 208 gépes flottájában, korábban A320-as és A321-eseket is üzemeltettek.

Fotó: Airbus | © AIRportal.hu

Fotó: Airbus


A repülőgépeket még a diszkont Skymark kérésére kezdték el legyártani, de 2011 februárjában visszamondták a megrendelést, mivel a céget anyagilag jelentősen meggyengítették az árfolyam-ingadozások. A légitársaság hitelezői között ott volt az Airbus és a hajtóműveket gyártó Rolls Royce is, őket végül a légicég új tulajdonosa, az All Nippon Airways fizeti majd ki részben azzal, hogy átveszi a Skymark A380-asait. A gépek egy része évek óta Toulouse-ban egy műszaki előtéren porosodik, a megrendelés törlése előtt már teljesítették első felszállásukat is.

Arról egyelőre nem tudni, hogy a másik három Skymark-A380-assal mi lesz, egyes hírek szerint az ANA megpróbál megállapodni az Airbusszal a megrendelés törléséről, de feltételezések vannak arról is, hogy a japánok átveszik mindegyik gépet, később pedig lízingbe adják másoknak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!