Ötéves tervet alkotott a Bombardier, hogy stabilizálja, majd javítsa jelenleg elég rossz anyagi helyzetét, amelyet egyebek mellett a Learjet 85 program törlése okozott. A társaság már tavaly is vastagon veszteséges volt, a probléma megoldásának kulcsát most a költségcsökkentésben és átszervezésben látják.

A társaság vezetői a befektetőknek tartott, online is közvetített találkozón jelentették be az ötéves tervet. Ennek fő célja az egyébként iparágban alacsonynak számító, 4,6 százalékos haszonkulcs megduplázásával és a bevételek növelésével a stabilabb működés elérése.

A Bombardier CS100-asa a Swiss színeiben. (Fotó: Bombardier) | © AIRportal.hu

A Bombardier CS100-asa a Swiss színeiben. (Fotó: Bombardier)


Első lépésként a Bombardier a haszonkulcs növelése érdekében csökkenti a működési és beszállítói költségeket. Előbbit az alacsony hozzáadott értékű, kevés szaktudást igénylő munkák Kanadából Indiába, Marokkóba és Mexikóba telepítésével értné el. Utóbbit a beszállítókkal kötött szerződések módosításával oldaná meg úgy, hogy nagyobb mennyiséget rendelnek nagyobb kedvezményért cserébe.

Ezzel egy időben a társaság arra összpontosítana, hogy minden rendben menjen a CSeries gépek piaci bevezetésével és a gyártás felfuttatásával. Utóbbi lépésre eddig három évet szántak, ezt most a többi tervvel összhangban öt évre húzzák ki, így az értékesítésnek több ideje lesz újabb vásárlókat szerezni a regionális géptípusra. Ugyanakkor a Global 7000 business jet programot is szeretnék időben lezárni. A stratégia szerint a Bombardier újratárgyal 3,5 milliárd dollárnyi, 2018 és 2020 között lejáró adósságot is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Dupla árrés, javuló árbevétel

Késésben vannak a Global 7000-essel is, de a legjobbakat remélik. (Fotó: Bombardier) | © AIRportal.hu

Késésben vannak a Global 7000-essel is, de a legjobbakat remélik. (Fotó: Bombardier)

Ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor a Bombardier számításai szerint árbevételük a 2014-es 20 milliárd dollárról 25 milliárd dollárra nőhet, a tavalyi 4,7 százalékos árrés pedig nagyjából a duplájára, 8 százalékra változhat. 2014-es üzleti jelentésük szerint a tavalyi évet a repülőgépeket gyártó üzletág közel 1 milliárd dolláros üzemi veszteséggel zárta, amit a vasúti üzletág 450 milliós eredménye sem tudott kompenzálni, így 566 milliós üzemi veszteséget termeltek úgy, hogy egy évvel korábban még majdnem egymilliárdot hoztak a konyhára.

A Bombardier a napokban jelentette be, hogy befejezte a CSeries 100-as berepülési programját és számításaik szerint még az idén, vagy legkésőbb a jövő év elején megkaphatják a típusengedélyt újgenerációs regionális gépei. A CSeries programot a Bombardier még 2004-ben kezdte el, majd két évvel később leállították, 2007-ben pedig újraindították 2012-es első átadási időponttal. Műszaki problémák miatt többször is csúszott a projekt, most az első átadást 2016 első félévére tervezik, a Swiss lesz az indító légitársaság. Eddig 243 CSeries gépre érkezett rendelés, a megkötött szerződések 162 darabra szóló opciót is tartalmaznak.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!