A legutóbbi sikertelen privatizációs kísérlet után most újra nekifut Zágráb a nemzeti légitársaság értékesítésének, ezúttal a Lufthansa és az Aegean Airlines lehet a befutó – írt az EX-YU Aviation.

A horvát légicég privatizációjának kimenetelét várhatóan 2016 nyarán véglegesítik, ehhez a kormánynak kell döntést hoznia arról, hogy eladják, vagy feltőkésítik a társaságot. A kormány csak ezt követően határozza meg, hogy mekkora részt és mennyiért szeretne értékesíteni.

A Croatia Airlines Airbus A319-es repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Croatia Airlines Airbus A319-es repülőgépe.
(Fotó: AIRportal.hu)

Az International Finance Corporation két potenciális befektetőt is talált, az egyik a Lufthansa, a másik pedig a görög Aegean Airlines.

Az ügyet közelről ismerő forrásokra hivatkozva az EX-YU azt írta, a Lufthansa tőkét és egy helyet ajánlana a csoport igazgatóságában a részesedésért cserébe, és a csoportba való felvétele után megtartaná a márkanevet is, ahogy azt korábban is tette többi tagjával is.

Az Aegean ezzel szemben többségi tulajdont szerezne a cégben. Korábban a Turkish Airlines-t is hírbe hozták, de ők is csak többségi tulajdonban gondolkodnak, ezt viszont az uniós jog kizárja.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Korábban a CSA-ban résszel rendelkező Korean Air és a tajvani EVA Air is érdeklődött, szándéknyilatkozatot is aláírtak a privatizációs eljárásban való részvételről, de később mindkét fél visszalépett.

A zágrábi székhelyű légitársaságot 1989-ben alapították, 12 gépes flottájukkal 27 célállomásra repülnek Zágrábból. A 2014-es évet jelentésük szerint 1,6 milliárd kuna árbevétel és 1,5 milliárd kiadás mellett 8,9 millió kuna üzemi eredménnyel zárták.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!