Nyereményjátékkal egybekötött névadó versenyt hirdetett a brit Thomson Airways. A verseny során egy erre a célra kialakított honlapon keresztül lehet nevet adni a 2016 januárban érkező Boeing 787-8 Dreamlinernek. A szerencsés nyertes egy 2500 font értékű üdülési csekket kap, amelyet a TUI cégcsoporton belül válthat be.

Október 30-tól vált elérhetővé a névadó verseny honlapja, amelyen a flottába hetedikként érkező Boeing 787-8 Dreamliner számára keresnek megfelelő elnevezést.

A szabályok szerint az a név kerül az új gépre, amelyre a legtöbben szavaznak a közösségi oldalakon keresztül, ehhez persze az is kell, hogy az általunk kitalált névvel ellátott Dreamliner fotóját megosszuk.

A honlapon megtekinthető az éppen aktuális legnépszerűbb öt név, a cikk készítésekor ezek a következők voltak: Edie, Macey Moo X, Fly High Jacob, Enchanting Stars és Matthew Hall XX.

A 2016 januárjában érkező új gép, már a közönségszavazás által választott névvel áll szolgálatba. Nagy szükség lesz a gépre, hiszen jelentősen nőtt a britek utazási kedve az utóbbi időszakban, mely annak is köszönhető, hogy a Thomson Airways, olyan izgalmas úti célokat kínál, mint Costa Rica, a Maldív-szigetek, Thaiföld vagy a januártól elérhető Srí Lanka.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Dreamlinerek fedélzetét a Thomson Airways úgy alakíttatta ki, hogy az a hosszú utazások során is kényelmes és megnyugtató környezetet biztosítson. Az Economy Club osztályon 244-en foglalhatnak helyet, míg a Premium Clubon 47-en, ahol az extra lábtér és a különösen kényelmes ülések mellé 9 colos kijelző is jár a fedélzeti szórakoztató rendszer használatához.

A Thomson Airways flottájában remekül helytállnak a Dreamlinerek, a hosszútávú útvonalakon jelentős üzemanyag megtakarítást értek el és a széndioxid kibocsátásuk is 20 százalékkal kisebb a korábbi típusokhoz képest.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!