Nem indulnak el a hajnali járatok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a 2-es terminál informatikai rendszerében történt meghibásodás miatt, ezért késésekre lehet számítani – közölte a Budapest Airport kedd hajnalban az MTI-vel.

Kurucz László, a Budapest Airport helyettes szóvivője elmondta, hogy a hiba elhárításán folyamatosan dolgoznak, egyelőre nem tudják megmondani, mikor szállhatnak fel a gépek, ezért az utasok türelmét kérik. Az érkező járatokat fennakadás nélkül fogadják.

Hozzátette: a Budapest Airport Facebook- és Twitter oldalán a legfrissebb információkról folyamatosan tájékoztatják az utasokat.

Helyreállt a rendszer, elindulnak a járatok (08:30)

Helyreállították a számítógépes rendszert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján, folyamatosan indulnak a reggeli járatok – közölte a Budapest Airport Zrt. helyettes szóvivője az MTI-vel.

Kurucz László elmondta: megkezdődött a poggyászfeltétel és a járatindítás. A nap folyamán az induló járatoknál előfordulhatnak még késések, illetve a poggyász később érhet célba. A Budapest Airport folyamatosan dolgozik a forgalom helyreállításán – tette hozzá.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

További késéseket mutat a Budapest Airport járatinformációs oldala

Reggel nyolc óra után nem sokkal a menetrend szerint reggel 6 és 7 óra között induló járatok többségének várható felszállási idejét 9 órára, vagy az utáni időpontra frissítették. Információink szerint az érintett utasokat a tranzit területre sem tudja beengedni a repülőtér üzemeltető, így az indulási csarnokokban nagy tumultus alakult ki.

Az MTI helyszínen tartózkodó fotóriportere azt tapasztalta, hogy a 2A terminál előcsarnoka teljesen megtelt a várakozó utasokkal. Folyik az utasfelvétel; a tájékoztató táblák működnek ugyan, de a késő járatok új indulási időpontja csak néhány járatnál szerepel. A tömeg nyugodtan várakozik – tette hozzá a tudósító. Az MTI információi szerint a csomagkezelő rendszerrel van probléma.

Friss információk a Budapest Airport Facebook és Twitter oldalairól (06:40)

Tisztelt Utasaink! Továbbra is tart a hiba elhárítása, a Repülőtér jelenleg nem indít járatokat. Friss információkkal jelentkezünk.

Dear Passengers, We are still working on troubleshooting, the airport does not handle departures at the moment. We will keep you updated.

A Budapest Airport Facebook oldalán reggel háromnegyed 6-kor az alábbi közlemény jelent meg, melyet óránként frissít a repülőtér üzemeltető

Tisztelt Utasaink! A 2-es Terminál informatikai rendszerében történt meghibásodás miatt a Repülőtér jelenleg nem indít járatokat. Az okozott kellemetlenségért szíves elnézésüket kérjük, dolgozunk a hiba elhárításán. Frissítés 6:30-kor.

Dear Passengers, Due to IT failure at Terminal 2, the airport can not handle departures at the moment. We apologize for the inconvenience. New information at 6:30.

Tetemes késések

A Budapest Airport járatinformációs oldala szerint a hajnalban és reggel induló járatok esetében tetemes késések várhatók. A leállás érint – többek között – számos Wizz Air járatot, például London (LTN), Milánó (MXP), Eindhoven, Tel Aviv, Brüsszel (CRL), Moszkva, de késik a KLM Amszterdamba, a British Airways Londonba, a Lufthansa Frankfurtba és az Air France Párizsba induló járata is.

A leállás a Wizz Air budapesti bázisú járatait érinti a leginkább, a diszkont légitársaság egész napi menetrendjében késések várhatók, mert a reggel Ferihegyről induló repülőgépek később is érnek majd vissza Budapestre, így a délután innen induló járatoknál is továbbgyűrűzhet majd a késés.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!