Az Air France-KLM légitársasági csoport adózott eredménye 480 millió euró volt az idén a harmadik negyedévben, több mint ötszöröse a tavaly július és szeptember között elért 86 millió eurónak – derül ki az Air France honlapján csütörtökön közzétett jelentéséből.

Az Air France-ot, a KLM-et és a diszkont Transaviát magába foglaló csoport árbevétele a harmadik negyedévben 10 százalékkal 7,4 milliárd euróra növekedett.

Az év eddigi részében a csoport 19,7 milliárd euró bevételre tett szert, 5,4 százalékkal többre, mint 2014 ugyanezen időszakában, az adózott eredmény pedig 375 százalékot javult, a tavalyi 533 millió veszteség 158 millió euró veszteségre mérséklődött.

A cégcsoporton belül az Air France a tavalyi 200 millió euró üzemi veszteség után 2015 eddigi részében 350 millió euró nyereséggel működött, a KLM 232 millióról 345 millió euróra növelte nyereségét, és a Transavia is javított helyzetén: üzemi eredménye 62-ről 77 millióra nőtt.

A társaságokkal január és szeptember között 3,3 százalékkal többen, összesen 68,5 millióan utaztak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!