Megkötötte az A330-as szerződést a RwandAir. A márciusban aláírt vásárlási szándéknyilatkozat ezzel lezárt megrendeléssé vált. Ruanda nemzeti légitársasága összesen két darab A330-asra formált igényt, amelyből egy a 200-as, egy pedig a hosszabb törzsű 300-as szériából érkezik rövidesen a flottába.

RwandAir A330-200 látványterven. (Forrás: Airbus) | © AIRportal.hu

RwandAir A330-200 látványterven. (Forrás: Airbus)

A RwandAir megrendelésével az Airbus nemcsak a ruandai légitársaságnak, hanem a kelet-afrikai régióba is először szállíthat a népszerű szélestörzsű utasszállító típusból. Az Airbus bejelentése, miszerint a márciusi vásárlási szándékból lezárt megrendelés lett nem sok újdonságot tartalmaz. A légitársaság már akkor sok részletet elárult, olyanokat is, amelyeket más üzemeltetők egy új típus rendelésekor van, hogy csak hónapokkal később osztanak meg a nyilvánossággal.

Mindez azt bizonyítja, hogy a vásárlási szándék valóban egyértelmű volt, és már csak formailag volt szükséges a jelzett gépigény átvezetése az A330-as népes, több mint 100 ügyfelet számláló megrendelői listájára. A RwandAir már tavasszal megnevezte a gépek szállításainak kezdetét, 2016 második félévére datálva a jeles eseményt, amelyet immáron az Airbus közleménye is megerősít. Valamint azt is tudni lehet, hogy a légitársaság hajtóműválasztása a Rolls-Royce Trent 772B erőforrására esett, továbbá, hogy az A330-200-as fedélzete 244 (20 business, 21 premium economy, 203 economy), míg az A330-300-asé 274 utas (30 business, 21 premium economy, 223 economy) szállítására lesz konfigurálva.

A menetrend-tervek szerint a ruandai flotta leendő első nagyteljesítményű, szélestörzsű típusa közép-, és hosszú távú járatokon, Európa, Közel-, és a Távol-Kelet irányába egyaránt bevezetésre kerül, méghozzá azért, mert az A330-ast találták a legmegfelelőbbnek ezen útvonalaik kiszolgálására, jegyezte meg John Mirenge, a RwandAir vezérigazgatója. A légitársaság vezetője elmondta, az A330-as gazdaságosságát, megbízhatóságát és kényelmét találták a legideálisabbnak az említett régiókat célba vevő, a RwandAir térségbeli jelentőségét is erősítő expanziós politikájuk megvalósítására.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!