A magyar származású Steven F. Udvar-Házy, az amerikai Air Lease Corporation lízingcég vezetője szerint 2015 a legjövedelmezőbb év lehet a légitársaságok történetében, és Európának még sokat kell tennie a hatékonyabb légiközlekedés érdekében.

Steven F. Udvar-Házy a budapesti konferencián. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Steven F. Udvar-Házy a budapesti konferencián. (Fotó: AIRportal.hu)

A Budapesten zajló CEE-Aviation kelet-közép-európai légügyi konferencián a világ egyik legnagyobb repülőgépeket lízingbe adó cégének alapítója kifejtette: a globális légiforgalom kétszer olyan gyorsan növekszik, mint a GDP, emellett a kerozinárak egyharmaddal csökkentek az elmúlt időszakban.

Ez a piaci környezet jó lehetőséget terem a légitársaságoknak, hogy megerősítsék törékeny üzleti mérlegüket és felkészüljenek a jövő kihívásaira.

A közép-európai régió jövőjével kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondta, ebben a régióban gyorsabban nő a fizetőképes réteg, mint Nyugat-Európában, emiatt a forgalom bővülése a következő 10 évben folyamatosan meghaladja majd a nyugati országokét. Emellett a most is népszerű diszkont légitársaságoknak fontos szerepük van, egyre nagyobb részt hasítanak ki a forgalomból – mondta.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Szintén kérdésre válaszolva leszögezte: a magyar kötődésű Wizz Air lesz a kelet-európai régióban az egyik nagy túlélő légitársaság, mert folyamatosan csökkenti az egy gépre vetített költségeit.

Steven F. Udvar-Házy szerint a hagyományos légitársaságok Európában kénytelenek csökkenteni költségeiket, mert a diszkont légitársaságokkal kell versenyezniük. Ebben a közép-kelet európai, főként állami tulajdonú társaságoknak sokkal több tennivalójuk van: a költségcsökkentés mellett flottájukat is modernizálniuk kell nem csak a hatékonyabb működés, hanem a szolgáltatás színvonalának fejlesztése miatt is.

Steven F. Udvar-Házy előadása a CEE-Aviation konferencián. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Steven F. Udvar-Házy előadása a CEE-Aviation konferencián. (Fotó: AIRportal.hu)


Van bőven teendője az államoknak és a légiközlekedési hatóságoknak is

Emellett az európai államoknak is tenniük kell a hatékonyabb légiközlekedésért az egységes európai égbolt kiterjesztésével. Mint mondta, több millió dollár értékű kerozint égetnek el a gépek feleslegesen csak a szétszabdalt európai légiforgalmi irányítás miatt.

Az uniónak azonban sokkal határozottabbnak kell lennie és amellett, hogy folyamatosan beszélnek a probléma megoldásáról, végre cselekednie kell.

Elmondta, hogy a következő tíz évben a repülés a tömegközlekedés új formája lesz, 45 százalékkal, 30 ezerre nő a világon forgalomban lévő gépek száma. Ezek üzemeltetéséhez 900 új munkavállalóra van szükség.

Steven F. Udvar-Házy alapítója volt az International Lease Finance Corporationnek, a világ legnagyobb repülőgép bérbeadással foglalkozó vállalatának. Az 1973-ban alapított, több mint ezer repülőgépet lízingbe adó amerikai cégtől bérelte a Malév is a flotta gerincét adó Boeing 737-eseket. A Forbes Magazin korábban a világ 409. leggazdagabb emberként rangsorolta 3,2 milliárd dolláros vagyonnal.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!