2015. augusztus 20-ától a magyar HungaroControl és a román ROMATSA léginavigációs szolgáltató közösen működteti a két ország légterét egy új, határokon átívelő, szabad légtérhasználatot biztosító koncepció (Night Free Route Airspace Budapest/Bukarest – N-FRAB) alkalmazásával.

A HungaroControl szerdai, AIRportal.hu-hoz eljuttatott közleménye szerint a repülőgépek így a lehető legrövidebb útvonalakon, vagyis az eddigi töréspontok kiküszöbölésével repülhetnek a két ország légterének be- és kilépő pontjai között.

Magyar légiforgalmi irányítók munka közben, a HungaroControl épületében. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Magyar légiforgalmi irányítók munka közben, a HungaroControl épületében. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)

Az együttműködéssel létrejött, megközelítőleg 1000 kilométer kiterjedésű N-FRAB légtérben a járatok üzemeltetői nem az előre kijelölt, kötött útvonalakhoz igazodva, hanem azoktól függetlenül, szabadon, a számukra legkedvezőbb módon tervezhetik meg repüléseiket.

A repülőgépeknek így kevesebb üzemanyagot kell tankolniuk, ezáltal több utast vagy árut szállíthatnak útjaikon, amivel időt és energiát spórolnak meg.

A szolgáltatás elsősorban a hosszabb távon közlekedő járatok számára előnyös, mivel esetükben a magassági szél akár félórás vagy még több időmegtakarítást eredményezhet például egy Dubaj – London viszonylatban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A N-FRAB az első közép-európai Cross-Border FRA, azaz határokon átívelő szabad légtérhasználatot biztosító Free Route koncepció, amely a térségben eddig egyedülálló módon két funkcionális légtérblokkban működő szolgáltató különböző irányító rendszereinek használatával valósult meg (Magyarország a FAB-CE, míg Románia a DANUBE FAB, azaz funkcionális légtérblokk tagja). A N-FRAB bevezetésével Románia és Magyarország jelentős lépéseket tett afelé, hogy az Európai Bizottság rendelete (716/2014) értelmében 9000 méter felett 2022. január 1-jére a szabad légtérhasználat korlátozások nélkül megvalósulhasson egész Európába

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!