A téli ünnepi időszakban sem marad Iberia járat nélkül a Madrid – Budapest útvonal, miután a spanyol légitársaság úgy döntött, ez idő alatt is biztosít összeköttetést. Hetente egyszer a flotta legnagyobb keskenytörzsű típusa, az A321-es fog közlekedni a két főváros között.

„Karácsony és Szilveszter sem marad Iberia járat nélkül!” – Jó hír ez azoknak, akik megkedvelték az Iberia idén júniusban újra nyitott budapesti járatát, mert a télen sem kell teljesen lemondaniuk a spanyol légitársaság szolgáltatásairól, a közvetlen madridi összeköttetésről és a vele elérhető csatlakozásokról, akár az Ibériai-félsziget, akár távolabb, az amerikai kontinens irányába.

Az Iberia június 2-án, amikor újra nyitotta budapesti járatát szezonálisan tért vissza, egyértelműen kifejezésre juttatva, hogy az útvonalat október 22-ig tartják fenn. Az állandó, egész éves üzem azonban így is rögtön, a nyitójárat fogadására szervezett ünnepség sajtótájékoztatóján központi témává lett. A maradásra a légitársaság képviselői is lehetőséget láttak feltéve, hogy sikerül jó tapasztalatokat szerezni a nyári működés során.
Érdeklődésünkre Emil Delibashev, a British Airways Magyarországért is felelős regionális igazgatójától megtudtuk, idén biztosan nem váltanak egész éves üzemre, de a keresletre való tekintettel a téli ünnepi időszakban visszahozzák a járatokat, miközben már dolgoznak a jövő nyári menetrenden, amelynek terveiben a budapesti járat is szerepel.

Ezzel egy időben a Budapest Airport is megerősítette, lesznek téli járatai a spanyol légitársaságnak: 2015. december 19. és 2016. január 9. között az Iberia hetente egyszer, szombati napokon közlekedik Madrid és Budapest között. Az előre leadott terv szerint a flotta legnagyobb keskenytörzsű típusát, az Airbus A321-est forgalomba állítva. Ez a géptípus az Iberia adatbázisa szerint konfigurációtól függően 172-200 utas szállítására alkalmas.

Az IB 3278-as ezen az összesen négy járatnapon 11:10-kor indul Madridból és 14:40-kor érkezik Budapestre. Vissza, az IB 3279-es 15:25-kor száll fel, és este 18:45-kor van ismét a madridi repülőtéren.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Október 22. és december 19. között, valamint január 9-ét követően, várhatóan a nyári menetrend életbe lépéséig továbbra is csak low-cost légitársaságokkal, a Ryanair, vagy a Wizz Air járataival lehet átszállás nélkül eljutni a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről Madridba.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!