Rontotta féléves üzleti eredményét a francia-holland Air France-KLM-csoport, utasszámuk és bevételük ugyan nőtt, de adózott eredményük így is rosszabb lett, mint a 2014 első félévi – derül ki a cég honlapján pénteken közzétette adatokból.

Az első félévben a légitársaságok 42,6 millió utast fuvaroztak, 1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, árbevételük pedig 2,4 százalékkal 12,2 milliárd euróra nőtt.

A január-júniusi időszakban az Air France-KLM 232 millió eurós üzemi veszteséget ért el, ami 25 millió euróval rosszabb az egy évvel korábbihoz képest, adózott eredményük pedig 638 millió euró veszteséget mutat, míg egy évvel korábban 619 milliós veszteséget könyveltek el.

A fő tevékenységből, a személyszállításból eredő veszteség 112 millió eurót tett ki, amely 11 millió euróval jobb eredmény a tavalyihoz viszonyítva, ugyanakkor az áruszállítási üzletág a tavalyi 79 milliós első félévi veszteség után 2015 első félévében 141 milliós veszteséget termelt.

Veszteség a low-cost Transavia-nál

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A társasághoz tartozó diszkont légitársaság, a Transavia eredménye is romlott: a tavalyi 64 milliós veszteség után idén az első félévben 75 milliós üzemi veszteséggel működött, pedig utasszámuk 10, árbevételük pedig 3,5 százalékkal javult 2014 első félévhez képest.

Az eredmények közzététele mellett a közleményben az Air France-KLM közölte: nem változtat teljes éves előrejelzésén, továbbra is 1-1,3 százalékos csökkenést várnak a darabköltségekben és 4,4 milliárd euróra várják a cég nettó adósságállományát az év végén. Emellett viszont csökkentik a kapacitásokat a téli menetrendben és azonnali – egyelőre meg nem nevezett – költségcsökkentési intézkedéseket vezetnek meg.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!