Részletes vizsgálatot indított pénteken az Európai Bizottság annak feltárására, milyen hatással lenne a piaci versenyre, ha az amerikai FedEx a tervei szerint felvásárolná a másik globálisan működő csomagszállító vállalatot, a holland TNT Expresst.

A TNT Airways osztrák lajstromjelű Boeing 737-es szállítógépe Ferihegyen. (Fotó: Ispán Tamás - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A TNT Airways osztrák lajstromjelű Boeing 737-es szállítógépe Ferihegyen. (Fotó: Ispán Tamás – AIRportal.hu)

Brüsszelnek aggályai támadtak azzal kapcsolatban, hogy az expressz és a hagyományos nemzetközi csomagszállítás piacán a felvásárlás révén létrejövő vállalatnak nem kellene számottevő piaci versenytársakkal szembenéznie, ami az árak emelkedése révén árthat a fogyasztóknak.

A bizottságnak az uniós jog szerint 90 munkanapja van arra, hogy lezárja a most indított vizsgálatot.

A bizottság kitér arra, hogy a FedEx és a TNT azok közé a vállalatok közé tartozik, melyek mind Európában mind azon kívül átfogó légi és szárazföldi fuvarozási infrastruktúrával rendelkeznek, és így a csomagszállítási szolgáltatások széles skáláját tudják kínálni ügyfeleiknek. Európában mindössze négy ilyen cég tevékenykedik; a FedEx és a TNT mellett még a Deutsche Post tulajdonában álló DHL és a FedExhez hasonlóan működő amerikai UPS.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A bizottság előzetes vizsgálata azt mutatta ki, hogy mind az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén, mind azon kívül, a nemzetközi expressz csomagszállítás piacán a FedEx-TNT felvásárlással létrejövő vállalat csak a másik két nagy céggel, a DHL-lel és a UPS-szel lenne kénytelen versenyezni, s miután a versenytársak száma háromról kettőre csökkenne, ez jelentősen csökkentené a verseny jelentette piaci nyomást a fúzió révén létrejövő cég számára. Brüsszelnek amiatt is aggályai vannak, hogy az így létrejövő cég az EGT-n kívülre irányuló hagyományos csomagok piacán egyes célországok esetében nagyon magas piaci részesedéssel rendelkezne.

Brüsszel azokat a vállalati fúziókat köteles vizsgálni, amelyek esetén az érintett cégek összes forgalma meghaladja az ötmilliárd eurót, és ebből az unió országaiban cégenként legalább 250 millió euró keletkezik.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!