Ötszázmillió eurót költ 2020-ig innovációra a német Lufthansa-csoport, amelyet a szolgáltatás színvonalának emelésére, környezetvédelmi és fenntarthatósági fejlesztésekre fordítanak – közölte a légitársasági csoport hétfőn a honlapján.

A cég 2014-es fenntarthatósági jelentésében, amelyet hétfőn publikáltak, azt írták, az előző évben 1,6 százalékkal 3,84 literre csökkentették az egy utasra jutó 100 kilométerenkénti kerozin-felhasználást, és több mint 145 projektet dolgoztak ki az üzemanyag-felhasználás csökkentésére.

Ezt segíti a 272 repülőgépből álló rendelés is, a mostaninál környezetbarátabb repülők 2015 és 2025 között érkeznek a flottába.

Emellett keskenytörzsű Airbus gépeiket felszerelték zajcsökkentő elemekkel is, valamint egy második gépet is felszereltek klímakutató műszerekkel, amelyek a légkört vizsgálják a járat teljesítése közben.

Eddig hetven új kutatási programot kezdtek el, ezek között a gépek gazdaságosabb üzemelését, karbantartását, bioüzemanyagok felhasználását célzó kezdeményezések is szerepelnek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Forrás: Lufthansa | © AIRportal.hu

Forrás: Lufthansa

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!