A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat szakembereinek statisztikái alapján a magyar légtér forgalma ismét a gazdasági válság bekövetkezése előtti szintre emelkedett. 2010 első három hónapjában a magyar irányítók összesen 118 549 repülőgépet irányítottak, ami 4,78%-os növekedés az előző év azonos időszakához képest.

A gazdasági válság a légi közlekedési szektort, így Magyarország légi forgalmát is kedvezőtlenül érintette. A 2009-es évet a hazai légtéren átrepülő és a Ferihegyi nemzetközi repülőtéren fel- és leszálló forgalom tekintetében is visszaesés jellemezte a 2008-as évhez képest.

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. által, saját adatforrásokból készített forgalmi statisztika alapján elmondható azonban, hogy a negatív tendencia 2010-ben megfordulni látszik, a HungaroControl szakemberei szerint ugyanis további forgalomnövekedés várható.

A magyar légtéren átrepülő (tranzit) forgalom, amely a hazai légtérben közlekedő gépek 80%-a, 2010 márciusában +6,3%-kal növekedett, így a havi mozgásszám lényegében azonos a gazdasági válság előtti időszak évszaknak megfelelő forgalmával. A magyar légtérben közlekedő gépek 20%-át teszi ki a Ferihegyi nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló gépek forgalma, melynek csökkenő trendje azonban változatlan, a 2010. márciusi csökkenés ugyanis -2,9%-os.

A két hatás 2010 márciusában az összforgalom +4,4%-os növekedését eredményezte. A magyar légiforgalmi irányítók által márciusban irányított gépek száma ismét meghaladja a negyvenezret. A 42 496 irányított gép a British Airways márciusi sztrájkja miatti járattörlések ellenére is a vártnál és az előre jelzettnél kedvezőbb érték.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A 2009-es év első három hónapjában a magyar légiforgalmi irányítók összesen 113 136, míg 2010. január és március között 118 549 gépet irányítottak, ezzel a magyar légtér forgalma +4,78%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!