A brazil Embraer örömmel tett bejelentést arról, hogy 2016-ban immáron saját repülőgépükkel is részt vesznek a Boeing által indított ecoDemonstrator környezetkímélő programban.

Frederico Cuardo, az Embraer vezérigazgatója és Marc Allen, a Boeing Company elnöke a megegyezés pillanatában. (Fotó: Aerospace-Technology) | © AIRportal.hu

Frederico Cuardo, az Embraer vezérigazgatója és Marc Allen, a Boeing Company elnöke a megegyezés pillanatában.
(Fotó: Aerospace-Technology)

A 2011 óta zajló kísérletekben eddig B757-es, B787-es és B737NG típusú repülőgépeket töltötték fel speciálisan elkészített bioüzemanyaggal, azóta pedig számos hasznos eredményt sikerült elérniük, valamint 50 különböző környezetkímélő technológiát voltak képesek kipróbálni.

Ebbe a sikeresen folyó programba kapcsolódik most be a brazil Embraer, amelynek eddig is voltak környezetvédelemmel kapcsolatos programjai az amerikai repülőgépgyárral. 2012-ben jelentették be a közös munka kezdetét, melynek keretében fontos előrelépéseket tettek a futópályák biztonságosabbá tételében, illetve a Boeing hozzájárult az Embraer KC-390-es katonai repülőgép fejlesztéséhez.

A program folytatásaként 2015-ben São José dos Campos-ban megnyílt egy bioüzemanyag kísérleti központ, ahol több brazil egyetemmel és más intézményekkel karöltve folynak a kutatások. Brazília komoly tapasztalatokkal rendelkezik a bioüzemanyag használat terén, a mezőgazdaságban ugyanis több permetező repülőgép és munkagép is ilyen folyadékokkal működik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az eddig befektetett munkának már a repülőgépekre tekintve is gyakorlati haszna van. Az Embraer számára ugyanis létrehoztak egy új tervezésű szárnyvéget, illetőleg egy „bogár-fóbiás” szárnybevonatot is, ami aerodinamikai változásokhoz vezet, illetve több software újratervezésével energiamegtakarításra is törekedtek.

Az Embraer a DIPAS nevű program keretében vezeti be az ehhez hasonló újításokat. Az ecoDemosntartor-hoz való hozzájárulással pedig újabb lépést tehetnek előre a környezetbarát légiközlekedés megteremtésében.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!