Egy újabb megrendelő, a Cathay Pacific A350-900-asának végszerelését kezdte meg az Airbus. Az ötcsillagos távol-keleti légitársaságnak összesen 48 darab A350XWB-re van érvényes igénye. Az első gépet a jövő év elejére ígéri leszállítani az Airbus.

Csaknem teljesen szerkezet készen a Cathay Pacific első A350-900-asa Toulouse-ban. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Csaknem teljesen szerkezet készen a Cathay Pacific első A350-900-asa Toulouse-ban. (Fotó: Airbus)

Kellő ütemben halad a Cathay Pacific első A350-900-as utasszállító repülőgépének a végszerelése – jelentette örömmel július 6-i közleményében az Airbus. A toulouse-i végszerelő soron lévő gépről a gyáriak fotót is közöltek, amely alátámasztja mindazt, amit írásba is adtak, vagyis a szerelés már a törzsszekciók összeillesztésén is túl van, mint ahogy a szárnyak, valamint a farok kúp, a függőleges-, és a vízszintes vezérsíkok is a helyükre kerültek.

Ezt követően a Cathaynek készülő első A350-es rövidesen tovább léphet a következő szerelési fázisba, amelynek a szerkezeti elemek és a kábelezés véglegesítése, csúcspontként pedig a rendszerek áram alá helyezése, a gép „életre keltése” a feladata. Mindeközben a gyáriak egy másik szakcsapata hozzálát majd a megrendelő igényeinek megfelelő kabinbelső kiépítéséhez is.

A Cathay Pacific az A350XWB típuscsalád egyik legjelentősebb megrendelője. A távol-keleti légitársaságnak az Airbus szerint összesen 48 darab A350-esre van szerződése, amellyel sorrendben a Qatar Airways (80 db), a Singapore Airlines (70 db) és az Etihad Airways (62 db) után a negyedik legnagyobb vevője a típusnak. A Cathay gépigénye két típusváltozat között oszlik meg, 22 darab A350-900-as és 26 darab A350-1000-es áll a papírokban. A gépeket az Airbus közlése alapján a légitársaság a közép-, és hosszú távú útvonalain egyaránt üzemeltetni készül.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A megrendelések hátteréről tudni érdemes, hogy a Cathay 2012 júliusában a Farnborough légi szalonon módosított utoljára az A350XWB szerződésén. Akkor 10 darabot rendelt a leendő leghosszabb törzsű A350-1000-esből, és a már érvényben volt A350-900-as foglalásaiból is 16 darabot az 1000-es szériára konvertált. A Cathay ezzel az első légitársasággá lépett elő, amely a koncepciójában javított teljesítményű A350-1000-esre szerződött.

Egy korai A350-900XWB számítógépes látványterv Cathay színekben. (Forrás: Airbus) | © AIRportal.hu

Egy korai A350-900XWB számítógépes látványterv Cathay színekben. (Forrás: Airbus)

A mai napon rivaldafénybe került első Cathay A350-900-as egyébként a gyártási sor 29. gépe és a holland AerCap lízingcég finanszírozási konstrukciójában fog a légitársaság flottájába érkezni, várhatóan 2016 elején.

Az Airbusnak eddig 40 ügyféltől összesen 781 megrendelést sikerült szereznie a kompozit szélestörzsű, A350XWB típuscsaládjára. Forgalomban azonban mindössze öt gép van, négy az indító légitársaság Qatar Airways, egy pedig a második üzemeltető Vietnam Airlines színeiben. Utóbbi a múlt héten ugyancsak az AerCap lízingcégtől vette át az első A350-esét.

A hivatalosan egyelőre még mindig háromféle típusváltozatban kínált A350XWB család kiváltképp sikeresnek mutatkozik az ázsiai-óceániai térségben, mivel a globálisan jegyzett 781 darab megrendelésből 244 érkezett itt működő légitársaságoktól.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!