A Lufthansa Technik szakemberei a következő néhány hétben szerelik fel a Lufthansa flottájának századik A320-as repülőgépét zajvédelmi örvénykeltőkkel. Ezzel fontos mérföldkőhöz érkezett a Lufthansa Csoport és a német légiközlekedési központ (German Aerospace Center, DLR) által megvalósuló projekt, amely része a halkabb közlekedést célzó, „Quieter Transport” elnevezésű kutatási körnek – adta hírül közleményében a német légitársaság.

A Lufthansa a világon elsőként, 2014 novembere óta folyamatosan szereli fel rövid- és középtávon közlekedő, összesen 157 darab Airbus A319, A320 és A321-es típusú repülőgépét a szárnyak alsó felületén elhelyezett zajvédelmi kiegészítőivel. A légitársasághoz 2014 év eleje óta érkező új Airbus gépek pedig már az új zajcsökkentő technológiával készültek, így a jövőben összesen több mint 200 Lufthansa repülőgép közlekedik majd sokkal halkabban.

A Lufthansa és a DLR által végzett repülési mérések szerint a beépített örvénykeltők megszüntetik a bántó hanghatásokat és a repülőgép leszállásakor jelentősen csökkentik a teljes zajszintet: a repülőtér tíz és 17 kilométeres körzetében mérve akár négy decibellel halkabban tudnak működni így a gépek.

A gyártó tájékoztatása szerint a repülőtértől nagyobb távolságban ezek az értékek még lenyűgözőbbek. A hangkibocsátást repülés közben a szárnyak alsó felületén lévő üzemanyag-tartályok nyomáskiegyenlítő szelepei által keltett légáramlatok generálják. Az új kiegészítő ezen elemek előtt örvényt hoz létre, így hatástalanítva a hangkibocsátást.

Az intézkedés részét képezi a hesseni zajvédelmi szövetségnek (Noise Protection Alliance), amelyről a Hessen tartományi kormányzat és a légiközlekedési ipar állapodott meg.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Lufthansa Cargo repülési méréseket folytat az MD-11-es gépeken a Magdeburg-Cochstedt repülőtéren

Az A320-as repülőgépek átalakítása, illetve felszerelése az új kiegészítővel a Lufthansa eddigi legkiterjedtebb önkéntes vállalása a zajcsökkentés jegyében. A következő hetekben a Lufthansa Cargo két MD-11 áruszállító repülőgépet tesztel több napon keresztül a Magdeburg-Cochstedt repülőtéren, amelyeken újabb, a hangkibocsátást jelentős mértékben csökkentő megoldásokat vizsgálnak: az eredeti General Electric CF6-80C2 hajtóművekbe ugyanis módosított zajvédő rendszert építettek be.

A Német Szövetségi Gazdasági Minisztérium által támogatott MODAL projekt keretein belül a Lufthansa és a DLR már folytatott próbavizsgálatokat Lufthansa Technik hajtómű-próbapadján Hamburgban. Ez volt az első lépés annak bizonyítására, hogy a hajtómű szívórendszerébe épített úgynevezett Hardwall Acoustic Panel zajcsökkentő hatással bír. Jelenleg, a kutatások második fázisában valós környezetben vizsgálják a panelek hatékonyságát. Emellett a Lufthansa arra is válaszokat keres a teszt során, hogy lehetséges-e a leszállás során kibocsátott zaj csökkentése azáltal, hogy letakarják a repülőgép futóművének üregeit.

A Magdeburg-Cochstedt repülőtéren folytatott repülési mérések során a tesztelt gép többször megközelíti a repülőteret úgy, mintha leszálláshoz készülne, majd egy bizonyos konfigurációban továbbrepül a reptér fölött. A mérési program másik eleme a felszálló repülőgépek vizsgálata a kifutópályán, eltérő fordulatszámon működő hajtóművek mellett. Ennek során minden egyes repüléskor számos mikrofon rögzíti a földön a gépek által különböző magasságokban kibocsátott hanghatásokat. A kapott mérési adatok szolgáltathatnak alapul a Lufthansa Cargo meglévő MD-11-es flottájának jövőbeni átalakítására.

A Lufthansa a gépek zajkibocsátásának csökkentése érdekében hozott legfontosabb intézkedése, hogy folyamatosan beruház új repülőgépekbe. A Lufthansa Csoport 2025-ig 259 darab legújabb generációs repülőgépet vesz át. Ezek közül 59 csúcstechnológiát képviselő gép – 34 darab Boeing 777-9X típusú és 25 darab Airbus A350-900-as repülőgép – váltja majd a Lufthansa Csoport hosszú távon közlekedő járműflottáját. Az A350-900-as modellek már 2016-tól érkeznek, amelyek zajkibocsátása jelentősen alacsonyabb, mint a jelenleg használatban lévő gépeké.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!