A Budapesten múlt héten debütáló görög start-up cég saját Boeing 767-ese mellé stratégiai partnerétől, a bolgár BH Air-től bérel egy Airbus A330-ast. A SkyGreece június 30-tól New York – Athén járatainak teljesítéséhez bérli a bolgár cég szélestörzsű Airbus-át.

A BH Air LZ-AWA lajstromjelű Airbus A330-200-as gépe new york-i járatok teljesítése mellett a SkyGreece rendelkezésére áll, ha a görög cég egyetlen Boeing 767-300-as repülőgépe meghibásodik.

A görög cég már több járata esetében kényszerült gépbérlésre, ilyen volt a Torontó – Budapest nyitójárat is, melyet a portugál HiFly-tól bérelt A330-as teljesített.

A BH Air által biztosított A330-as 24 Business Class üléssel és 244 turista osztályú üléssel van felszerelve, melynek mindegyikében saját fedélzeti szórakoztató rendszer áll az utasok rendelkezésére.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A légitársaság által közzétett grafika szerint az A330-as mindkét légitársaság logóit viseli majd. (Forrás: SkyGreece) | © AIRportal.hu

A légitársaság által közzétett grafika szerint az A330-as mindkét légitársaság logóit viseli majd. (Forrás: SkyGreece)


A bolgár BH Air 14 éve kezdte meg működését, flottájában 3 darab A320-as, 1 darab A319-es és egy darab A330-as repül. A két cég még áprilisban jelentette be stratégiai partnerségét.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!