Oda-vissza telt házzal repült az Air Transat kanadai légitársaság első Toronto-Montréal-Budapest járata. A nyitójáratot teljesítő A330-200-as köszöntésén ott volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Lisa Helfand kanadai nagykövet és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója is.

Air Transat A330-200-as, kanadai és magyar zászlókkal, háttérben a ferihegyi toronnyal. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Air Transat A330-200-as, kanadai és magyar zászlókkal, háttérben a ferihegyi toronnyal.
Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu

A mai nap első kanadai járatát, a SkyGreece légitársaság csendes nyitását követően délelőtt 10 óra 23 perckor, majdnem ötven perccel a menetrendet megelőzve földet ért a Liszt Ferenc repülőtér 31R futópályáján a kanadai Air Transat légitársaság Airbus A330-200 típusú gépe.

A TS702 jelű járat ezentúl csütörtökönként közlekedik Budapestre, úgy hogy Torontóból előző nap, azaz szerda este indul 18 óra 15 perckor, utána leszáll Montréálban és további utasokat vesz a fedélzetére, majd 20 óra 40 perckor száll fel és másnap, csütörtökön 11:10-kor landol Budapesten, ahol az Air Transat gépek földi kiszolgálást a Malév Ground Handling (MGH) biztosítja. A járat csütörtökön délután 12:55-kor indul vissza Budapestről, majd 16:15-kor száll le Montréálban és végül 18:35-kor ér Torontóba.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A nyitójáratot teljesítő gép adatai

Típus: Airbus A330-243
Szériaszám: 369
Lajstromjel: C-GTSN
Első felszállás dátuma: 2000. november 8.
Első üzemeltető: Edelweiss Air,
az Air Transat 2010 novembere óta.

Törzshossz: 58,82 méter
Szárnyfesztáv: 60,3 méter
Magasság: 17,39 méter

Maximális hatótáv: 9600 km
Hajtómű: 2db Rolls-Royce Trent 772B-60
Maximális felszállósúly: 233 tonna
Utazósebesség: 870 km/h
Utaskapacitás: 345 fő (12/333)

Az első Toronto-Montréal-Budapest járatra oda-vissza telt házzal ment. Az Air Transat A330-200-as gépein 12 business osztályú és 333 turista osztályú hely található. A gépen minden egyes utasnak az előtte lévő szék hátuljába épített, érintőképernyős, interaktív színes monitorja van a fedélzeti programok megtekintéséhez, vagy a gép földrajzi helyzetének nyomon követéséhez. Az Air Transat gépeinek egyik különlegessége a számítógép vezérléses kabinvilágítás, amely egymillió féle színkombinációt hozhat létre, az utazás és a napszakok fázisának megfelelően a legjobban odaillő színekbe varázsolja az utaskabint. Ezek közül általában négyféle színkombinációt használnak a repülés során, más és mást a felszállás, az ételek felszolgálása, az éjszakai pihenés és a reggeli ébredés atmoszférájának megfelelően.

Jövőre is lesz Air Transat összeköttetés Kanadával

„Közép-Kelet Európában éppen Magyarország a kanadai külföldi befektetések első számú célpontja, ide érkezik a legtöbb kanadai vállalkozás és tőke.” – hangsúlyozta az Air Transat légitársaság járatának köszöntésére rendezett ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki kifejtette: „Az új kanadai járat hozzásegít bennünket az üzleti kapcsolatok ápolásához éppúgy, mint a jelentős létszámú, Kanadában élő és magyar kötődésű családi kapcsolatok ápolásához. Nagyra értékeljük a Budapest Airport elmúlt években tett erőfeszítéseit, hogy egyre újabb járatokkal hozzájárul a hazai idegenforgalom fejlesztéséhez és a budapesti repülőtér régiós szerepének további erősítéséhez.”

Az Air Transat A330-200-as diadalív vízsugaras köszöntése. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Az Air Transat A330-200-as diadalív vízsugaras köszöntése. Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu

A vízsugaras köszöntés után az A330-as kanadai és magyar zászlót lobogtatva gurult az állóhelyére. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

A vízsugaras köszöntés után az A330-as kanadai és magyar zászlót lobogtatva gurult az állóhelyére.
Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu
Impozáns látvány az A330-as. Budapestre az Emirates és az Air China is ezzel a típussal közlekedik. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Impozáns látvány az A330-as. Budapestre az Emirates és az Air China is ezzel a típussal közlekedik.
Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu

Az ünnepségen Lisa Helfand, Kanada magyarországi nagykövete üdvözölte, hogy ismét van közvetlen légi összeköttetés Kanada és Magyaroszág között. Hozzátette: „Büszke vagyok arra, Budapest is bekerült a kanadai Air Transat 30 országot felölelő mintegy 60 célállomása közé. Különösen fontosnak tartom, hogy a kereskedelmi megállapodásunk alapján egyre magasabb színvonalat képviselnek a kanadai-magyar gazdasági kapcsolatok.”

„Igazán büszkén üdvözölhetjük az Air Transat első Toronto-Montréal-Budapest járatát, amely egyszerre ad újabb dinamikát a magyar-kanadai gazdasági kapcsolatok fejlődésének, az idegenforgalomnak és nem utolsósorban a családi kapcsolatok ápolásának.” hangsúlyozta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzáfűzte: „Az előzetes foglalások alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy az új járat egy nagyon is létező, jelentős piaci igényt elégít ki, és most már a 2016-os nyári menterend járatsűrítésére fordíthatjuk az erőfeszítéseinket.”

Az Air Transat az idei évben október 8-ig üzemelteti a budapesti járatát. A Liszt Ferenc repülőtér 2A termináljának kilátóteraszán tartott nyitó ünnepségen Tóth Attila, az Air Transat magyarországi képviseletét ellátó AVIAREPS Kft. ügyvezető igazgatója az AIRportal.hu érdeklődésére megerősítette, hogy a légitársaság jövő nyáron is készül budapesti üzemmel, a kérdés valójában már csak az, hogy milyen sűrűséggel, vagyis lehetséges, hogy 2016-ban akár heti két járat is rendelkezésre fog állni.

Ünnepi csoportkép az Air Transat gépe előtt. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Ünnepi csoportkép az Air Transat gépe előtt. Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu

Lelkes várakozás, itt még a gép földet érése előtt. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója mellett Lisa Helfand, kanadai nagykövet. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Lelkes várakozás, itt még a gép földet érése előtt. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója mellett Lisa Helfand, kanadai nagykövet. Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu
Hardy Mihály, kommunikációs igazgató a Budapest Airport nevében elsőként köszönti az Air Transat nyitójáratának hajózóit. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Hardy Mihály, kommunikációs igazgató a Budapest Airport nevében elsőként köszönti az Air Transat nyitójáratának hajózóit.
Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter beszéde közben a 2A terminál kilátóteraszán. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter beszéde közben a 2A terminál kilátóteraszán.
Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu

Tóth Attila, az Air Transat magyarországi képviseletét ellátó AVIAREPS Kft. vezetője köszöntője közben. Balra mellette a másik mikrofonnál Hardy Mihály, kommunikációs igazgató. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Tóth Attila, az Air Transat magyarországi képviseletét ellátó AVIAREPS Kft. vezetője köszöntője közben. Balra mellette a másik mikrofonnál Hardy Mihály, kommunikációs igazgató.
Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu
Az ünnepi torta felszelése. A képen balról jobbra: Lisa Helfand, kanadai nagykövet, Szijjártó Péter, külügyminiszter, Nicole Konrad, az Air Transat európai értékesítési igazgatója, Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója és Tóth Attila, az AVIAREPS ügyvezető igazgatója. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Az ünnepi torta felszelése. A képen balról jobbra: Lisa Helfand, kanadai nagykövet, Szijjártó Péter, külügyminiszter, Nicole Konrad, az Air Transat európai értékesítési igazgatója, Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója és Tóth Attila, az AVIAREPS ügyvezető igazgatója.
Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu

Az Air Transat A330-200-asa június 18-án a Liszt Ferenc repülőtér 2B termináljának 39-es állóhelyén. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Az Air Transat A330-200-asa június 18-án a Liszt Ferenc repülőtér 2B termináljának 39-es állóhelyén.
Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu

Fedélzetlátogatás kezdődik, a gép ajtajában kedves mosoly köszönt. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fedélzetlátogatás kezdődik, a gép ajtajában kedves mosoly köszönt. Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu
A fedélzeti szórakoztató rendszer menüjének nyelvválasztéka. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

A fedélzeti szórakoztató rendszer menüjének nyelvválasztéka. Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu
Hangulatvilágítás az Air Transat A330-as Economy osztályán. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Hangulatvilágítás az Air Transat A330-as Economy osztályán. Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu
Másik szín másik hangulatba varázsolja a fedélzetet. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Másik szín másik hangulatba varázsolja a fedélzetet.
Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu

Economy Class az ajtóknál. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Economy Class az ajtóknál. Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu

A turista osztály bőrülései, a háttámlába épített monitorral.Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

A turista osztály bőrülései, a háttámlába épített monitorral.
Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu
Változtatható színű és fényerősségű LED világítás várja az utasokat a fedélzeten. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Változtatható színű és fényerősségű LED világítás várja az utasokat a fedélzeten. Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu

Air Transat A330 Business Class, 2-2-2-es üléselrendezéssel. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Air Transat A330 Business Class, 2-2-2-es üléselrendezéssel. Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu

A Budapest Airport ajándék tortája a business ülés asztalán. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

A Budapest Airport ajándék tortája a business ülés asztalán. Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu
Air Transat A330-200-as pilótafülke. Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Air Transat A330-200-as pilótafülke.
Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!