Orbán Viktor miniszterelnök kedden, miután a Modern városok program keretében együttműködési megállapodást írt alá Székesfehérvár polgármesterével, Cser-Palkovics Andrással.

A miniszterelnök kiemelte, hogy a korábban a kormány támogatásával visszavásárolt börgöndi repteret sport- és üzleti célú repülőtérré alakítják.

A börgöndi repülőtér egy korábbi katonai repülőtér helyén, összesen 300 hektárnyi területen valósult volna meg, az eredeti tervek szerint mintegy 15 milliárd forintos költséggel. 2008 szeptemberében arról tájékoztatta a Biggeorge’s-NV Zrt. az MTI-t, hogy megindulhat az építkezés az Alba Airporton, miután a nemzetközi repülőtér megkapta a jogerős létesítési engedélyt. Az akkori tájékoztatás szerint 2010 első felében nyílt volna meg a nemzetközi repülőtér, és elsősorban fapados és charter gépeket szolgált volna ki.

A cég eredeti tervei szerint az Alba Airport lett volna a budapesti után az ország második legnagyobb légikikötője. A jobb kihasználtság és a biztosabb megtérülés érdekében a légikikötő mellett mintegy 110 hektáron üzleti és ipari parkot létesítettek volna. A repülőtér egy korábbi nyilatkozat szerint üzembe helyezésekor 300, a második ütemben tervezett logisztikai bázis és technológiai park létrehozását követően további 700 munkahelyet biztosított volna.

2013. szeptemberben Cser-Palkovics András bejelentette: Székesfehérvár önkormányzata és a befektető szóbeli megállapodása értelmében a börgöndi repülőtér visszakerülhet a város tulajdonába, míg a vele szomszédos ipari parkot a két fél közösen fejlesztheti.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

2014. augusztusában a kormány egyszeri, kétmilliárd forint támogatást nyújtott a székesfehérvári önkormányzatnak, a város polgármestere pénteken az MTI-nek megerősítette, hogy a pénzt a börgöndi repülőtér visszavásárlására fordítják. A börgöndi repülőtér tulajdonviszonyait szerették volna rendezni a pénzből: az ingatlanok mellett az azt kezelő cégeket, a repülőtérrel és az ipari parkkal kapcsolatos engedélyeket és jogokat kívánták visszavásárolni.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!