Kérdésessé válhatnak az Airbus további beruházásai a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból – mondta szerda este az európai repülőgépgyártó konzorcium brit részlegének elnöke.

Paul Kahn kijelentette: Nagy-Britanniának versenyeznie kell a közvetlen külföldi tőkebefektetésekért, és e befektetések elnyerésének legjobb garanciája az, ha az ország az EU tagja marad. Kahn, aki a Brit Iparszövetség (CBI) – a legnagyobb brit munkáltatói szervezet – szerda esti éves üzleti vacsoráján nyilatkozott a BBC-nek, azt mondta: ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból és emiatt az üzleti vállalkozások gazdasági környezete kedvezőtlenebb lenne Nagy-Britanniában mint Európa más gazdaságaiban – például ha a külföldi alkalmazottaknak munkavállalói vízumra lenne szükségük, vagy kereskedelmi akadályok keletkeznének -, akkor az Airbus mindenképpen újragondolná jövőbeni beruházásait a brit gazdaságban.

Az Airbus jelenlétének eseteleges leépítése igen érzékenyen érintené a brit gazdaságot, a cég nagy-britanniai termelésétől ugyanis közvetve vagy közvetlenül 100 ezer brit munkahely függ. Az Airbus a walesi Broughtonban gyártja összes modelljének szárnyait; az üzem hatezer embert foglalkoztat és évente ezer repülőgépszárnyat állít elő.

A nyugat-angliai Filtonban működik az Airbus tervezőirodája, üzleti támogatásért felelős részlege és vevőszolgálati központja. Ebben a részlegben négyezren dolgoznak. A Brit Iparszövetség szerda esti éves rendezvényén elmondott beszédében a szervezet elnöke, Sir Mike Rake is kijelentette, hogy Nagy-Britanniának az Európai Unióban kell maradnia, és a brit gazdaságban működő vállalatoknak ezt a véleményt mind hangosabban kell képviselniük. A brit üzleti vállalkozások máris egyre erősebben hallatják hangjukat ebben a döntő jelentőségű kérdésben, de itt az ideje, hogy „még feljebb tekerjük a hangerőt” – fogalmazott a CBI elnöke.

Hozzátette: senki nem állt elő eddig Nagy-Britannia EU-tagságának hiteles alternatívájával. Sir Mike Rake a norvég vagy a svájci mintájú együttműködés lehetőségéről szóló felvetésekről kifejtette, hogy Norvégia az EU-költségvetés tizedik legnagyobb befizetője, jóllehet nem is tagja az uniónak, Svájcnak pedig kilencévi tárgyalássorozat után sikerült csak részleges hozzáférést kivívnia az európai egységes piachoz.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Európai Unió üzleti lehetőséget jelent 500 milliós egységes piacával és 21 millió vállalatával, a munkaerő szabad áramlása pedig különösen fontos a brit vállalatok számára – hangsúlyozta a CBI elnöke.

David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök tervei szerint Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel. A tervezett tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna.

A brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat. A CBI elnökének szerda esti beszéde szerint azonban valójában a nyitottság vagy az elszigetelődés között kell majd választani, azt kell eldönteni, hogy Nagy-Britannia a jövőt akarja-e formálni, vagy „visszavonul a múltba”. A brit EU-tagság megszűnésének kockázataira már külföldi kormányok is felhívták a figyelmet.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!