Egy újabb utasszállítót adott át a Turkish Airlinesnak a Boeing repülőgépgyár, amely ez alkalommal külön közleményben is megemlékezett az átadóról. A kitüntetett figyelem azért jár a szóban forgó 737-900ER típusú gépnek, mert ez a török légitársaság 125. Boeingje.

Ahogy azt amerikaias fordulattal élve mondani szokás, újabb mérföldkőhöz érkezett a Boeing és a Turkish Airlines együttműködése, amelyhez a május 11-én történt 125. Boeing átadása adta meg a jeles apropót. A folyamatosan flottát fejlesztő Turkish Airlines idén egyébként tizenkét Boeinget vár az amerikai gyártótól: öt darab 737-es mellett 7 darab 777-es is része a 2015-ös évre tervezett szállításoknak.

A Boeing büszkén vezeti vissza egészen 1968-ig, az első McDonnell Douglas DC-9-es megvásárlásáig a török nemzeti légitársasággal fennálló kapcsolatait. Teheti ezt azért, mert 1997-ben a Boeing felvásárolta a McDonnell Douglast, így azóta már a történelem is közössé vált, de ha szigorúan vesszük az első, valóban a Boeingtől származó gépet, két 727-200-ast 1974-ben vette flottájába a légitársaság. Azóta a Turkish a világ egyik legjelentősebb légitársaságává nőtte ki magát. Napjainkban két korszerű Boeing típussal, a Next Generation 737-essel és a nagyteljesítményű, hosszú távú járatokat teljesítő 777-300ER-rel felvértezve. Utóbbi ráadásul a flotta zászlóshajója is.

Ahmet Bolat, a Turkish Airlines fejlesztési igazgatója a mostani gépátvétel kapcsán is leszögezte, a Boeingnek döntő szerepe van a török légitársaság fejlődésében, és az újabb szállításokkal a továbbiakban is biztosított a terjeszkedésük, hozzásegítve az isztambuli bázisukat újabb útvonalak nyitásához.

A Turkish 125. Boeingje egy megnövelt hatótávú 737-900-as, amely TC-JYO lajstrommal áll szolgálatba. A török légitársaságnak a legrövidebb törzsű 600-as szériát kivéve az összes többi Next Generation típusváltozat megtalálható a flottájában. A május 11-én átvett legújabb már a 14. 737-900ER. A teljes NG-flotta pedig összesen 85 darab gépet számlál. Az utánpótlást illetően a Turkish tavaly májusban és júniusban rendelt összesen 65 darabot a 737-es típuscsalád legújabb generációs változatából. 737 MAX rendelésük a listaárakon számítva 6,9 milliárd dollárt tesz ki. A vállalat történetének eddig ez a legnagyobb összegű Boeing gépvásárlási szerződése.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!