Úgy tűnik, hogy az állami repüléseket is végző Rossiya légitársaság alig öt évnyi használat után leállítja Antonov An-148-as utasszállító repülőgépeit, legalábbis ami a menetrend szerinti üzemelést illeti. A Boeing 767-300-as szélestörzsű gépek viszont végleg búcsút vesznek a járműparktól.

A Boeing 767-esek 2013-ban, valamint 2014-ben charterjáratok teljesítése alkalmával Ferihegyen is megfordultak.(Fotó: Mészáros Balázs - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Boeing 767-esek 2013-ban, valamint 2014-ben charterjáratok teljesítése alkalmával Ferihegyen is megfordultak.
(Fotó: Mészáros Balázs – AIRportal.hu)

Az An-148-asok a fuvarozó elmondása szerint nem üzemeltethetőek olyan gazdaságosan, mint ahogyan azt korábban képzelték, így a típust már csak ad-hoc jellegű járatok teljesítésére kívánják használni még egy darabig. Az utolsó, orosz gyártósorról kikerült repülőgép, amely 2010 februárja óta szolgál a flottában 2015. április 9-én közlekedett Krasnodar és Szentpétervár között. Korábban még további példányok beszerzését is fontolgatta a légitársaság, viszont a várt fejlesztés a repülőgépek magas ára miatt végül elmaradt.

Az orosz légiiparon végigvonuló recesszió is minden bizonnyal közrejátszik a flotta méretének csökkentésében, mivel a Rossiya légitársasághoz hasonlóan az Orenair, illetve az UTair is kevesebb repülőgéppel igyekszik túlszárnyalni a mélyponton.

A Boeing 767-300-as repülőgépek 2008-ban kerültek a Rossiyához, így a vállalatnak lehetősége nyílt hosszútávú járatok üzemeltetésére a Kanári-szigetekre, Egyiptomba, Indiába, Japánba, Kínába, és az Egyesült Arab Emírségekbe is – áll a CH Aviation cikkében. Az egzotikus desztinációk mellett a szélestörzsű utassszállítók számos charterjáratot is teljesítettek Európán belül a téli és nyári időszakokban egyaránt. A Boeingek így többek között az osztrák és német síparadicsomok mellett a görög szigeteken is fel-felbukkantak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Korábban a Boeing 767-esek mindegyike a japán Skymark Airlines szolgálatában állt, viszont azok szűk székezése nem felelt meg az orosz utazóközönség részére, mivel az ülések rendkívül kényelmetlennek bizonyultak a hosszútávú repülések alkalmával. Ami pedig az An-148-as repülőgépek belsejét illeti, a légitársaság által készített programnak köszönhetően virtuálisan is körbe lehet járni a cég honlapján található linken keresztül.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!