„Autópálya-pótló” járatok indítására kérték fel az Alitaliát, valamint az Olaszországban is jelentős forgalmat bonyolító ír diszkontcéget, a Ryanairt a szicíliai hatóságok, hogy ezzel segítsék az utazókat a Catania és Palermo közötti A19-es út lezárása miatt.

Felszálláshoz guruló Ryanair Boeing 737-800NG (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Felszálláshoz guruló Ryanair Boeing 737-800NG
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)

Az autópálya egyik hídjának a szerkezete egy váratlan földcsuszamlás miatt megsérült, így azon nem biztonságos a közlekedés. Ennek köszönhetően a két olasz várost jelenleg csak hosszabb, kerülő útvonalakon lehet gépjárművel megközelíteni.

A vasúti közlekedésben nincs fennakadás, viszont a Trenitalia vasúttársaság járatai már így is bőven túlterheltek, a cégnek pedig nincs további kapacitása arra, hogy új vonatokat indítson a szicíliai városok között.

A nagyjából 191 km-es szakaszt így akár hamarosan repülővel is meg lehet tenni, amennyiben a légitársaságok a hatóságok, illetve az utasok segítségére sietnek. Mivel az olasz fejlesztési minisztérium közleménye alapján a sérült hidat teljesen el kell bontani, elképzelhető, hogy a mentesítő járatokra több hónapig is szükség lesz majd – számolt be a helyi Palermo Reppublica hírportál.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Ryanair a nagy flottájának köszönhetően általában „lecsap” az ehhez hasonló lehetőségekre. Az ír low-cost társaság flottája jelenleg 300-nál is több Boeing 737-es utasszállítót számlál, ugyanakkor a nyári időszakban még így is további repülőgépek bérlésére kényszerül, ezért idén a szlovák Air Explore cégtől készülnek gépeket átvenni.

Az, hogy az említett társaságoknak lesz-e megfelelő kapacitása a két város közötti útvonal lefedésére, minden bizonnyal hamarosan ki fog derülni a fuvarozók közleményeiből. A Ryanair már jelezte, vizsgálják a járatindítás lehetőségét.

Cikkajánló Olaszországi hadjárat: Megelőzte az Alitaliát a Ryanair

Eredményesnek bizonyult a Ryanair olaszországi expanziója, miután a 2014-es utasforgalmi adatok azt mutatják, az ír ultra low-cost légitársaságnak az Alitaliánál is több utasa volt.

Az olasz zászlóvivő egyedül a belföldi járatokon tudta megőrizni a vezető pozícióját. A Ryanair viszont több más európai piacon is hasonlóan terjeszkedik, a következő nagy célterület Németország.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!