A Korean Air idén nyáron is elindítja járatát Szöul és a horvát főváros, Zágráb között. Az egyelőre szezonális járat hamarosan akár állandó jelleggel is közlekedhet, ugyanis Horvátország és Dél-Korea a közeljövőben fogja aláírni a két ország közötti bilaterális légügyi egyezményt.

Ilyen Boeing 777-200ER típusú repülőgépek is fognak majd Zágrábba közlekedni a nyáron. (Fotó: Bodorics Tamás - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Ilyen Boeing 777-200ER típusú repülőgépek is fognak majd Zágrábba közlekedni a nyáron. (Fotó: Bodorics Tamás – AIRportal.hu)

Idén az első járat május 9-én fog megérkezni a horvát fővárosba, majd azt további 14 járat követi, melyek közül az utolsó augusztus 22-én fog repülni.

Az összeköttetések pontos időpontja nem került még nyilvánosságra, de annyit tudni lehet, hogy pénteki napokon a délutáni órákban fognak majd a Korean Air Boeing 747-400-as, valamint Boeing 777-es utasszállító repülőgépei landolni Zágrábban, míg vissza pár órával később indulnak – írja cikkében az Ex-Yu Aviation hírportál.

A Korean Air képviselője nyilatkozatában elmondta, hogy már évek óta terveztek egy ehhez hasonló összeköttetést létrehozni a két ország között, így sikerült tavaly is szezonális járatot üzemeltetni, melyek után Dél-Korea szorgalmazta a légügyi szerződés aláírását is, mivel annak megléte nagyban megegyszerűsíti a járatnyitást.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az egyezség kivonatára a horvát kormány is rábólintott, így hamarosan az abban álló pontok véglegesítése következik. A közeljövőben pedig megkezdődhetnek a tárgyalások a leendő járatok sűrűségéről, de a két ország között üzemelő légitársaságok, a desztinációk, légijogok, a repülőgéptípus, illetve a vonatkozó adótételek is szerepelni fognak az egyezményben.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!