2017-ben nyitja majd meg a Budapest Airport azt a terminálépület-részt a tervek szerint, amely kiváltja majd a Malév csődjét követően, a fapados légitársaságok számára megépített, gyalogos beszállítást biztosító bádogépületet. A nyolc, épület közeli repülőgép állóhellyel rendelkező pier mindegyik kapuja utashidakkal lesz felszerelve az első szinten, ugyanakkor a diszkont légitársaságok számára az alsó szintről gyalogos beszállításra is alkalmas lesz az új épület.

A Budapest Airport korábbi, a Malév csődöt megelőző terveiben is szerepeltek a pierek, mindkét - schengeni és non-schengeni - terminálon is. (Grafika: Budapest Airport) | © AIRportal.hu

A Budapest Airport korábbi, a Malév csődöt megelőző terveiben is szerepeltek a pierek, mindkét – schengeni és non-schengeni – terminálon is. (Grafika: Budapest Airport)

Jövőre kezdődhetnek meg az új móló építési munkái és a tervek szerint a 2017-ben megnyíló épület mintegy 10 millió eurós beruházással készül majd el – ezt Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi vezérhelyettese nyilatkozta a Flightglobalnak az Aberdeenben megrendezett Routes Europe konferencián.

Kam Jandu kiemelte, hogy a repülőtereknek napjainkban rugalmasan kell alkalmazkodni a légitársaságok elvárásaihoz és ugyanolyan jól ki kell tudni szolgálni a diszkont légitársaságok költséghatékony működését, mint az öböl-menti légitársaságok magas igényeit.

A repülőtér üzemeltető várakozásai szerint a budapesti repülőtér 2015-ben 9,65 millió utast fog kezelni és 2020-ra az éves utasszám elérheti a 12 milliót. Ekkor azonban már a check-in terminálrész bővítése is szükségessé válik – tette hozzá Kam Jandu.

Az AIRportal.hu információi szerint még nincs végleges döntés az ügyben. Korábban a magyar sajtóban is megjelent, hogy többféle koncepció, terv fut. Ezek közül az egyik a pier megépítése, különösen, hogy ezeknek a SkyCourt megépítése óta megvannak az engedélyezett tervei. Iparági információink szerint amennyiben a jelenlegi ütemben fejlődik az utasforgalom, a Budapest Airportnak mindenképpen dönteni kell a kapacitások fejlesztéséről.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Először sátrak és kordonok, majd bádogépületek

A Budapest Airport a Malév 2012. februári csődjét követően kényszerült az úgynevezett egyszerűsített beszállókapuk létesítésére. A nemzeti fuvarozó megszűnése után tátongó űrt első sorban a fapados légitársaságok, köztük is leggyorsabban a Ryanair és a Wizz Air töltötte be.

A diszkont légitársaságok a drágább és lassabb utashidas beszállítás és az utasok szintén költséges buszoztatása helyett gyalogos beszállítást igényeltek. A repülőtér üzemeltetője ennek érdekében először sátrakat és kordonokból kialakított folyosókat helyezett el a repülőtér forgalmi előterének egy részén, majd később ezeket könnyű szerkezetes épületekkel váltották ki.

A gyors kordonos megoldás. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A gyors kordonos megoldás. (Fotó: AIRportal.hu)
A még ma is működő bádogépület mobilwc-konténerrel. (Fotó: Budapest Airport) | © AIRportal.hu

A még ma is működő bádogépület mobilwc-konténerrel. (Fotó: Budapest Airport)

Bár a megoldás a fapados légitársaságok számára biztosította a mintegy 40%-kal alacsonyabb beszállítási díjakat, az utasok nagy részében elégedetlenséget váltott ki ez a beszállítási módszer.

A fapadosok által kikövetelt megoldás a repülőtér üzemeltetése szempontjából is sok kompromisszumot eredményezett, meg kellett szüntetni, vagy egyirányúsítani kellett egyes gurulóutakat/gurulási nyomvonalakat, a repülőtér teherbíró betonfelületébe több ezer lyukat kellett fúrni a sátrak és bádogszerkezetek felállítása érdekében.

Számos olyan állóhely megszűnt, le lett korlátozva, amely korábban nagyobb, szélestörzsű repülőgépet is ki tudott szolgálni, illetve megszűnt több olyan „átgurulós” állóhely, ahonnan korábban a repülőgépek hátratolás nélkül (push-back) tudtak elindulni, továbbá a gyalogos beszállítás érdekében „feláldoztak” két teljes értékű utashíddal rendelkező, terminál-közeli repülőgép-állóhelyet.

A gyalogos beszállítás kereskedelmi szempontból is öngól volt a Budapest Airport számára, hiszen a 2011-ben megnyitott „élményterminál”, a SkyCourt vendéglátóhelyeit és üzleteit is sokkal kevesebb ideig tudja egy fapados utas igénybe venni, hiszen ezek az utasok a tényleges beszállítás előtt jóval el kell, hogy hagyják a terminált és le kell sétálni a kereskedelmi szempontból értéktelen bádogépületbe.

A budapesti repülőtér utasszáma 2014-ben döntött rekordot, az elért 9,15 millió utas meghaladta a Malév utolsó teljes működési évében, 2011-ben elért 8,91 millió utast. A repülőtér üzemeltető szerdán tette közzé a 2015-ös első negyedév utasszámait, mely szerint az elmúlt három hónap minden idők legerősebb évkezdete volt Ferihegyen az utasszámok tekintetében. A Budapest Airport termináljain majdnem kétmillió utas érkezett és indult 2015. első negyedévben.

A nyári menetrend életbe lépésével tovább nő a forgalom, új járatokat indított és számos célállomásra sűrített a Wizz Air, beindult a Vueling barcelonai mellett a római járata is. Az Air China május 1-től nyitja meg Peking – Budapest járatát, de júniustól érkezik az Air Transat és ha minden igaz májustól a SkyGreece torontói járatai is elindulnak. A hagyományos légitársaságok közül a Turkish Airlines már napi négy járattal szolgálja majd ki a budapesti utazóközönséget júliustól és az Air France is növelte napi járatainak számát.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!