Minden korábbinál erősebb volt az évkezdet a Budapest Airport termináljain – majdnem kétmillió utas érkezett és indult az első negyedévben. A légiközlekedésben hagyományosan leggyengébb forgalmú időszakban, vagyis januárban, februárban, és márciusban is folytatódott, sőt tovább gyorsult az utasforgalom növekedése Budapesten.

12,6% – ennyivel növekedett a budapesti utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2014 hasonló időszakához képest és egészen pontosan 1 969 029 utas fordult meg a terminálokon. Ez minden idők legerősebb évkezdete Ferihegyen. Az első negyedévben 5,5%-kal növekedett a repülőgépmozgások, azaz a fel- és leszállások száma a Budapest Airport futópályáin, amelyek átfogó felújítását éppen a tavalyi évben végezték el. A repülőtéri statisztikákból az is kiderül, hogy a charter forgalom kezd magára találni a tavalyi megtorpanás után és idén a nyaralójáratok forgalma 16,4%-kal nőtt az előző évhez képest.

A budapesti Liszt Ferenc nemzetköti repülőtér 2B termináljának indulási oldala. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A budapesti Liszt Ferenc nemzetköti repülőtér 2B termináljának indulási oldala.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)

A légitársaságok sorrendjét továbbra is a Wizz Air vezeti magabiztosan – a magyar hátterű légitársaság idén tavasszal sorrendben a kilencedik Airbus A320-as típusú gépet hozza a budapesti bázisra. Az új gépnek köszönhetően tudja a légitársaság elindítani a maastrichti, az hurghadai és a szardíniai új járatot, illetve növelni a járatszámot a már meglevő útvonalakon. Az utasforgalom alapján a második helyezett a Ryanair, utána a Lufthansa, az easyJet, a Norwegian, az Air France, a Germanwings, a British Airways, a KLM és Turkish Airlines következik. A felsorolásból is jól látszik, hogy a növekedés egyenletesen oszlik meg valamennyi légitársasági szegmensben.

A küldő városok statisztikáját a forgalom alapján most is London vezeti (négy repülőtérére összesen öt légitársaság repül Budapestről), Párizs stabilan átvette a második helyet (nem utolsósorban az Air France járatbővítésének köszönhetően), utána Brüsszel, Róma, Frankfurt, Isztambul, Milánó, Amszterdam, München és Moszkva a sorrend. A budapesti repülőtér nemrégiben nyerte el egymás után másodszor a londoni Skytrax légiközlekedési tanácsadó cég felmérésén a „Kelet-Európa legjobb Repülőtere 2015”- díjat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„Az idei első negyedév eredményei minden várakozásunkat felülmúlták és azt bizonyítják, hogy Budapest és Magyarország elsőrangú utazási célpont mind az üzletemberek, mind a turisták körében.” – hangsúlyozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzáfűzte: „Tekintettel arra, hogy még számos új légitársaság és útvonal megjelenése várható a nyári időszakban, így az Air China pekingi, az Air Transat torontói valamint az Iberia és az Iberia Express madridi járata, joggal állíthatjuk, hogy a légiközlekedés nagymértékben hozzájárul a magyar idegenforgalom fellendüléséhez. A légitársaságokkal már a 2016-os szezont tervezzük és újabb útvonalak megnyitásán vagy a meglévők bővítésének előkészítésén dolgozunk.”

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!