Belehúzott az easyJet: múlt hét pénteken nyitották meg 25. bázisukat Portóban, március 31-től pedig már az amszterdami a légitársaság legújabb állomása. A jelenleg itt állomásozó három easyJet gép mellé októbertől egy negyedik is érkezik.

Amszterdamban nyitott új bázist az easyJet

Forrás: Amsterdam Airport Schiphol

Az easyJet vezérigazgatója, Carolyn McCall személyesen adta át a bázist Jos Nijhuis, a Schiphol repülőtér elnökének társaságában. A negyedik repülőgép érkezésével 40 új munkahely jön létre a légikikötőben, ezzel összesen 160 főre emelkedik az easyJet holland alkalmazottainak száma.

„Schiphol volt az easyJet első Nagy-Britannián kívül desztinációja 1996-ban, amely máig Európa egyik legfontosabb légiforgalmi csomópontja. Jelenleg Amszterdam második legnagyobb légitársasága vagyunk. Az új bázis lehetővé teszi, hogy még több utast szolgáljunk ki, akár üzleti, akár nyaralási céllal utazzanak a holland fővárosba” – mondta Carolyn McCall.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az easyJet adatai szerint minden harmadik utas üzleti ügyben érkezik Amszterdamba, akik mostantól még gyorsabban és kedvezőbb áron utazhatnak a társaság kiterjedt európai hálózatának köszönhetően. A fejlesztés révén a korábbi 20 mellett további 9 célpont válik elérhetővé Amszterdamból: Korfu, Dubrovnik, Hamburg, Ibiza, Nizza, Olbia, Palermo, Toulouse és Velence.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!